7 C
Pécs
csütörtök, április 18, 2024
Kezdőlapne pipáld kiKarácsonykor a megszokottnál kevesebb akció lesz

Karácsonykor a megszokottnál kevesebb akció lesz

Annak ellenére, hogy a nagy alapterületű áruházakban több mint egy hete megkezdődött a karácsonyi szezon, a menedzsereket a forgalom szervezése és az akciók kommunikálása helyett mintha inkább az kötné le, hogyan fedezzék költségátcsoportosítással a válságadót – írja szerdai számában a Napi Gazdaság.

Bár valóban nem látszik, hogy a kereskedők törődnének az év legfontosabb szezonjával, a színfalak mögött még erősebb munka folyik, mint a korábbi időben – mondta Vámos György, az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára. Vámos szerint az idén aligha lesz annyi akció és akciós termék, mint tavaly vagy tavalyelőtt. Ennek az az oka, hogy e nélkül is fellendülő forgalomra számítanak.

Vámos is optimista a karácsonyi szezonnal kapcsolatban, hiszen a tavalyi folyóáras- és a volumencsökkenés az alacsony bázis miatt az idén nem ismétlődhet meg.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő