Kedvez a meleg az útépítésnek

Kifejezetten kedvez a csapadékmentes forróság az útépítési munkálatoknak, így több területen is jól haladnak a kivitelezők – közölte a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. az MTI-vel hétfőn.

Az aszfalt és a beton is nagyon magas hőmérsékleten érkezik meg az építési területekre, és minél magasabb a levegő hőmérséklete, annál több ideje van a kivitelezőnek a burkolat terítésére. Hideg időben nem lehet aszfaltozni, ugyanis túl gyorsan köt meg a forró burkolat, ami a terítésnél problémát okozhat, illetve az elkészült friss aszfalt a hideg miatt feltöredezhet – áll a közleményben. Az aszfalt bedolgozási hőmérséklete közel 180 Celsius-fok, ehhez képest a 35 fokos levegő hűvösnek számít.

A meleg időben – már 24 fok felett – a munkások részére 30 percenként 14-16 fokos ivóvizet kell biztosítani, tartósan magas hőmérsékletnél pedig az útépítőknek óránként minimum 5, maximum 10 perc pihenő jár.

A NIF közleménye szerint a gyorsforgalmi utak közül az M3-as építése Nyíregyháza és Őr között és az M0-ás déli szektor bővítése jól halad. A keleti országrész autópályájánál ez év végére teszi a NIF a műszaki átadás megkezdését, míg a budapesti körgyűrű M7-M6 autópályák közötti része – a felújított régi pályaszakasszal együtt, 2 x 3 sáv, plusz leállósávos kialakítással – augusztusban már a közlekedők rendelkezésére áll. Az M0-ás többi részét, tehát az M6-tól az M5-ig várhatóan 2013 nyarán vehetik birtokba az autósok.

hirdetés
Uránia Mozi
Hirdetés