11 C
Pécs
szombat, április 20, 2024
Kezdőlapne pipáld kiKésőbb döntenek a Vajdaságban

Később döntenek a Vajdaságban

A Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) csak később, a csütörtök éjfélkor kezdődő kampánycsend előtt hozza nyilvánosságra, mit tanácsol szimpatizánsainak, kit támogassanak a szerbiai elnökválasztás május 20-i második fordulójában – közölte Pásztor István pártelnök vasárnap Szabadkán.

A politikus közölte, szombaton este találkozott Boris Tadiccsal, a Demokrata Párt (DS) elnökével és köztársasági elnökjelöltjével, és beszámolt neki arról, hogy a VMSZ, milyen szabálytalanságokat fedezett fel a május 6-án tartott szerbiai általános választások keretében a helyi képviselő-testületre leadott szavazatok ellenőrzése során. Hozzátette: szó esett arról is, az elmúlt napokban a DS helyi vezetői miként próbálták akadályozni a szabálytalanságok föltárását.

Pásztor István úgy fogalmazott, hogy az, amit a VMSZ a választások után tapasztalt, felülmúlja legrosszabb rémálmait. „Ha valaki korábban azt mondta volna, hogy 2012-ben, 10 kilométerre az Európai Unió határaitól, Szabadkán ez lehetséges, akkor azt gondoltuk volna, ez rossz vicc, de sajnos ez a realitás” – mondta a pártelnök.

A Demokrata Párt helyi vezetői, akik Szabadkát „mint egyfajta hűbérbirtokot” irányítják, megkérdőjeleznek minden olyan európai és polgári értéket, melyekért a VMSZ és a DS megpróbál közösen tenni – jegyezte meg a politikus.

Pásztor István reményét fejezte ki, a Boris Tadic pártelnökként megteszi a szükséges lépéseket. Hozzátette, bízik abban is, hogy az igazságszolgáltatás gyorsan, hatékonyan és tárgyszerűen kivizsgálja, mi történt az önkormányzati választásokon Szabadkán.

Maglai Jenő, a VMSZ szabadkai listavezetője és polgármesterjelöltje elmondta, a párt delegáltjainak a 109 szavazókörben leadott, külön-külön papírzsákban tárolt voksok közül csütörtök estétől péntek éjfélig tizennégyet sikerült ellenőrizniük. Szinte mindegyik esetben találtak szabálytalanságokat: volt olyan szavazókör, amelynél a voksoláson részt vett választók számánál több tucattal kevesebb és olyan is, melynél több szavazólap volt a zsákban.

Négy olyan zsák is akadt, melyekben olyan szavazólapokat is találtak, amelyek színárnyalata, papírminősége és nyomdai kivitelezése eltért a többitől. Az egyik szavazókörben 106, a másikban 103 ilyen szavazólap volt, és ezek szinte mindegyikén a DS-t karikázták be – mondta el a politikus.

A történtek miatt a VMSZ büntetőfeljelentést tett – közölte Maglai Jenő.

A listavezető az MTI kérdésére kifejtette: amennyiben az ügyészség bizonyítottnak látja, hogy a kérdéses szavazólapok nem a hivatalos nyomdában készültek, és utólag kerültek a voksok közé, nem lesz más lehetőség, mint megsemmisíteni a választási eredményt és megismételni a voksolást.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő