Két hét múlva 8,2 millióan szavazhatnak

A két hét múlva esedékes önkormányzati választáson mintegy 8,2 millióan szavazhatnak a megméretésen induló jelölőszervezetekre és a jelöltekre, akik közül a legtöbb szavazatot elnyerők a következő négy évben polgármesterek (Budapesten főpolgármester) vagy képviselők lehetnek.

Az október 3-ai választásra már elfogadták a szavazólapok képét, megtörtént a szavazatszámláló bizottságokba a delegálás, és már csak a szavazólapok nyomtatása van hátra. Ez utóbbi jó részét, ahogy korábban is, az Állami Nyomda végzi; a nyomtatás várhatóan napokon belül megkezdődik.

A választópolgárok két hét múlva arról dönthetnek, hogy településeiken, a helyi közösségekben és a megyei önkormányzatokban kik képviseljék az érdekeiket a következő négyéves önkormányzati ciklusban.

Az ország csaknem 3.200 településén a szavazólapokon összesen mintegy 68 ezer jelölt neve szerepel (négy éve még 88 ezren voltak), köztük azoké, akiknek sikerült összegyűjteniük az induláshoz szükséges megfelelő számú érvényes ajánlást, valamint azok, akik a területi és a kompenzációs listákon szerepelnek.

A jelöltek túlnyomó többsége – ahogy a korábbi választásokon is – függetlenként vesz részt a megméretésen.

Az önkormányzati választás egyfordulós, és érvényességi küszöb sincs. Ez azt jelenti, hogy elvileg akár egyetlen leadott szavazattal is mandátumot lehet szerezni.

A helyi kisebbségi választásokat is október 3-án tartják, de a kisebbségi szavazást külön szavazókörökben rendezik. A kisebbségi szavazáson csak az vehet részt, akit korábban – jelentkezése alapján – a helyi jegyző felvett a kisebbségi jegyzékbe. A kisebbségi választók minden településen négy kisebbségi képviselőt választhatnak meg.

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés