Kiakadtak a rendőrszakszervezetek a “semmisségi törvényen”

Rendőrszakszervezetek elfogadhatatlannak, felháborítónak tartják a Balsai István által benyújtott “semmisségi” törvényjavaslatot “a 2006. őszi tömegoszlatásokkal összefüggő elítélések orvoslásáról”.

A szakszervezeti vezetők az MTI-nek hétfőn azt mondták, a javaslat az igazságszolgáltatás elleni támadás, mert amellett, hogy az egész rendőrséget mondja ki bűnösnek, megkérdőjelezi az ügyészség szakmaiságát és a bíróság függetlenségét is.A törvényjavaslatot nemcsak a rendőrök elleni támadásnak veszik, hanem az igazságszolgáltatás elleni támadásnak is, hiszen ügyészi döntéseket, bírói ítéleteket kérdőjelez meg, és tesz semmissé.

Balsai István (Fidesz), a 2006. őszi rendőri intézkedéseket vizsgáló miniszterelnöki megbízott törvényben mondaná ki: “a 2006. szeptember 18. és október 24. között, a Magyar Köztársaság területén, a tömegoszlatásokhoz kapcsolódóan elkövetett hivatalos személy elleni erőszak, rongálás, illetve garázdaság miatti elítélések, továbbá a bíróság hatáskörébe tartozó rendzavarás, garázdaság és veszélyes fenyegetés szabálysértése elkövetésének megállapításai semmisnek tekintendők, amennyiben az elítélés vagy a megállapítás alapját kizárólag rendőri jelentés, illetőleg rendőri tanúvallomás képezte”.

A Független Rendőr Szakszervezet főtitkára, Pongó Géza az MTI érdeklődésére azt mondta: felháborítónak tartják a törvényjavaslatot, amely évekre visszamenőleg egy hónapnyi időtartamra semmissé tenné a rendőrök által készített jelentéseket, az általuk tett tanúvallomásokat.

Mint mondta, a rendőr is “füllenthet”, de a jogszabályi környezet lehetővé teszi, hogy ilyen esetben eljárás induljon a rendőr ellen, ám be kell tudni bizonyítani, hogy nem mondott igazat. Megítélése szerint azonban felháborító azt feltételezni, hogy az alatt az egy hónap alatt minden rendőr füllentett.

Bárdos Judit, a Belügyi és Rendvédelmi Dolgozók Szakszervezetének (BRDSZ) főtitkára az MTI-nek arról beszélt, a javaslat nagyon kedvezőtlen hatással van a rendőri állományra. Kifejtette: a javaslat kimondaná a rendőrök kollektív bűnösségének elvét, de ha az egész rendőrséget bűnösnek nyilvánítják, akkor nem lehet elvárni, hogy a rendőr a jövőben éljen a törvény által biztosított jogosítványaival, vagyis nem fog intézkedni.

A főtitkár szerint ha elfogadják a semmisségi törvényt, utána bárki bármit elkövethet, csak azért, mert az eljárás alapja rendőri jelentés; vagyis, következmények nélkül maradhat jogsértés.

A Rendőr Szakszervezetek Védegyletének elnöke, Pach Dániel is úgy vélekedett, a törvényjavaslat elfogadhatatlan, mivel olyan alkotmányos alapelveket sért, mint a bírói függetlenség elve, az egyenlő elbánás elve, a jogbiztonság és az emberi méltóság. A szakszervezet ezért Pintér Sándor belügyminiszterhez és Kövér László házelnökhöz fordult, hogy lépjen fel a javaslattal szemben.

Emlékeztettek arra is, hogy a rendőr jelentése közokiratnak minősül, de azzal szemben ellenbizonyításnak van helye, és ha a bíróság úgy találja, hogy az abban foglaltak nem valósak, akkor nem kötelesek figyelembe venni, ráadásul ha a tanú – akár civil, akár rendőr – a vallomásában szándékosan valótlant állít, akkor ellene büntetőeljárásnak van helye.

Úgy vélik, a törvényjavaslat és annak indokolása eleve azt feltételezi, hogy a rendőrök hamisan tanúskodtak, illetve a jelentéseikbe valótlan tényeket foglalva közokirat-hamisítást követtek el, ezzel a javaslat a kollektív bűnösség szellemét idézi. A szakszervezet nem tudja elfogadni az általánosítást, álláspontjuk szerint a hamis tanúzást és közokirat-hamisítást egyedi ügyekben indult büntetőeljárásokban kell felderíteni.

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés