Kibővül a SZÉP-kártya a jövő évtől

A jövő évtől kibővül a Széchenyi Pihenőkártya (SZÉP-kártya) rendszere – közölte Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter a parlament sport- és turizmusbizottsága ülésén kedden.

A miniszter bejelentette, hogy ősszel kerül az Országgyűlés elé a kibővítést célzó javaslat és a tervek szerint az új rendszer jövő év január 1-jétől működik. Mint mondta, a Szép-kártyához három elkülönülő számla tartozik majd, és nő a munkáltató által kiadható összeg is.

A részletekről szólva elmondta: az éves keret szálláshely szolgáltatásra 225 ezer forint, meleg étkezésre 150 ezer forint, szabadidős, egészségmegőrző célra 75 ezer forint áll majd rendelkezésre.

Emlékeztetett, hogy az üdülési csekkek jövő évben is felhasználhatók, de a SZÉP-kártyának három-négyszer nagyobb lesz a vásárlóereje elődjéhez képest.

Bejelentette még, hogy a tárca külön koncepciót készít a vendéglátás fejlesztésére.

Hirdetés