Kínának külső sokkokra is fel kell készülnie

Bár a hazai gazdasági kilátások pozitívak, a nemzetközi helyzet miatt Kínának fel kell készülnie külső sokkokra – véli a központi bank kormányzója.

hirdetés

A nemzetközi gazdasági helyzet miatt Kínának fel kell készülnie nehézségekre, még akkor is, ha a hazai gazdaság számára pozitívak a kilátások – mondta el a Hszinhua hírügynökségnek adott vasárnapi interjújában Csou Hsziao-csüan (Zhou Xiaochuan), a központi bank szerepét ellátó Kínai Népi Bank (PBoC) kormányzója.

Az eurózóna adósságválsága, az amerikai gazdaság kilátásainak bizonytalansága és a feltörekvő országok lassuló növekedése miatt a kínai kormánynak oda kell figyelnie és készen kell állnia, hogy “a külső sokkokat a megfelelő gazdaságpolitikai eszközökkel kezelni tudja, bármikor is jelentkezzenek azok”.

Arra a kérdésre, hogy milyen veszélyeket lát a nemzetközi helyzet kapcsán, Csou úgy fogalmazott, elképzelhető a külföldi tőke nagyarányú kivonása is Kínából. A hazai gazdaságot illetően optimistán nyilatkozott a kormányzó, aki szerint a kelet-ázsiai országnak minden esélye megvan, hogy erős növekedést produkáljon az új évben.

A tartományi kormányzatok adósságállománya és ingatlanhitelei kezelhetőek – ismételte Csou Ven Csia-pao (Wen Jiabao) miniszterelnök hétvégi szavait, aki a nemzeti pénzügyi munkakonferencián mondta ugyanezt.

A PBoC vezére ugyanakkor a veszélyekre is felhívta a figyelmet, hangoztatván: az infláció idén is gondokat okozhat, így a vezetésnek folytatnia kell a drágulás elleni küzdelmet. Véleménye szerint a 2012-es célként kitűzött 4 százalékos infláció nehezen lesz tartható, Csou 5 százalék körüli átlagos áremelkedést valószínűsít.