Kocsis cáfolja a Mol-vezérigazgatói kinevezését

Kocsis István, a BKV Zrt. vezérigazgatója cáfolja azokat a sajtóhíreket, amelyek szerint őt nevezik ki a Mol elnök-vezérigazgatójává, erről a kérdésről ő senkivel sem tárgyalt – közölte a BKV.

A Világgazdaság pénteki számában több meg nem nevezett forrásra hivatkozva azt írta, hogy szeptember végén, október elején távozik a Mol Nyrt. éléről Hernádi Zsolt elnök-vezérigazgató, akinek helyét a több állami cég felső vezetői posztján már megfordult Kocsis István veheti át.

A hír – a napilap közlése szerint – már többször fel-felröppent, a Mol-nál érdeklődésükre az ügyben nem nyilatkoztak.

A napilap felidézte: Hernádi irányítása alatt a válság okozta sokk hatásától eltekintve végig nőtt az olajtársaság részvényeinek árfolyama. Vezetésével a Mol ellenállt az OMV felvásárlási szándékának.

Hirdetés