13 C
Pécs
péntek, április 19, 2024
Kezdőlapne pipáld kiKonzervatív neoprotestánsokért korteskedett Romney

Konzervatív neoprotestánsokért korteskedett Romney

A hit és a keresztény értékek védelmezését ígérte Mitt Romney, az amerikai Republikánus Párt hivatalos elnökjelöltségének várományosa, aki a hétvégén a „konzervatív mozgalom lelki központjában”, a virginiai Lynchburgben található Szabadság Egyetem (Liberty University) diplomaosztóján tartott beszédet.

Annak a hétnek a lezárásaként, amelyen Barack Obama elnök nyíltan kiállt az azonos neműek házassága mellett, a mormon hitű Romney elzarándokolt a Jerry Faldwell neoprotestáns-evangéliumi vezető által alapított tanintézménybe, és ott hangsúlyozta, hogy ő ugyanúgy osztja a keresztény konzervativizmus eszméit és értékeit, mint a jelenlévők. A neoprotestáns-evangéliumi hívők kemény magja szerint mindazonáltal a Romney által követett mormon vallás csupán egy szekta, és nem is tartozik a keresztény egyházak közé.

(A Joseph Smith „próféta” által a 19. században alapított mormon egyház egyebek között azt tanítja, hogy Jézus Krisztus a mennyből alászállt Amerikába, és ott tanította az embereket, ezenkívül az egyház az Egyesült Államokat az új „ígéret földjének” tartja.)

Romney beszéde alatt egyszer sem tért ki a saját vallására – ellentétben 2007-es beszédével, amelyben mormonságát hangsúlyozva kereste a keresztény konzervatívok támogatását -, azt viszont leszögezte: a hagyományőrző újprotestánsok számíthatnak arra, hogy elnökként a „közös világnézet” alapján fogja kormányozni az Egyesült Államokat.

„Az amerikai értékek olykor a demokratikus vita tárgyává válnak. Ez történik ma a házasság tartós intézményével. A házasság egy olyan kapcsolat, amely egy férfi és egy nő között jön létre” – hangsúlyozta a volt massachusettsi kormányzó.

Romney a családközpontúság fontosságáról beszélt, valamint arról, hogy Amerikában a kezdetektől fogva „Istenben és nem az emberben” hittek. Bírálta az abortuszt, és kiállt a vallásszabadsághoz való jog mellett, amelyet az amerikai alkotmány első kiegészítése szavatol. Romney elismeréssel szólt a jelöltállítási küzdelemtől visszalépő Rick Santorumról, aki hangsúlyozta, hogy a „kultúrának jelentősége van”, és hogy a házasságnak, a családnak és a munkának meghatározó szerepe van a sikerben.

A republikánus előválasztási kampány egyik szokatlan sajátossága volt, hogy a jelöltválasztási fórumokon a neoprotestáns-evangéliumi választók szavazatainak zömét a konzervatív katolikus Santorum kapta, a római hitűek többsége viszont a mormon Romney-ra voksolt.

A The New York Times és a CBS közös közvélemény-kutatása szerint a neoprotestáns-evangéliumi hívők az elnökjelöltségért folytatott republikánus verseny eldőlése után kezdenek megbékélni Romney-val, és 59 százalékuk már rá szavazna, ha ma tartanák az elnökválasztást. (Az arány a fehér bőrűek között 72 százalékos.)

A Szabadság Egyetem a republikánus vezetők egyfajta vezeklési zarándokhelye: 2006-ban John McCain, a későbbi elnökjelölt tartott itt megtérő beszédet, miután „az intolerancia ügynökeiként” emlegette Faldwellt és Pat Robertson televíziós prédikátort.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő