Kötelező biztosítás: megjelentek a módosított tarifák

Hét biztosító tette közzé szombaton a kötelező gépjármű felelősségbiztosítása (kgfb) egyes elemeit a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) pénteki határozatai szerint, két biztosító a módosítást már az október 30-i eredeti hirdetéskor megtette, igaz nem a mellékletben, hanem a lapok belsejében. A Népszava és a Magyar Hírlap mellékleteként megjelent tarifa módosítások, illetve – kiegészítések a PSZÁF előírásai szerint készültek.

A PSZÁF kifogása szerint az Aegon Biztosító díjhirdetményben olyan, a korábbi években érvényesített díjkorrekciós tényezőket jelölt meg partnerkedvezményének feltételéül, amelyek nem voltak egyértelműen megítélhetők a fogyasztóknak, illetve nem tette közzé a 2011. január 1. előtti kockázatviselési kezdetű szerződések bonus-malus osztályba sorolásához alkalmazandó táblát. A mostani hirdetményben ezt az eredeti tarifa kiegészítéseként megtette. A 2006 és 2010 közti időszakra évenként adta meg a kedvezményt, a bonus-malus besorolási tábla pedig 0,95-ös szorzót állapít meg az alap (A0) és a B1 kategóriára, míg a legkedvezőbb B10 kategória szorzója 0,52.

A Generali-Providencia Biztosító Zrt. és a Genertel Biztosító Zrt. hirdetményeikben nem állapított meg alapdíj kategóriát a 180 kilowatt feletti személygépkocsikra, illetve alapdíjtábláikban nem határozták meg pontosan a “természetes személy” és a “cég” fogalmát – szólt a felügyelet határozata. A Generali-Providencia közzétette a 101-180 kilowatt, illetve a 180 kilowatt feletti teljesítményű motorral rendelkező kocsik díjait, külön kezelve a magánszemélyeket négy életkori csoport szerint, illetve külön díjat határozott meg a cégekre. A Generali-Providencia leányvállalata, a Genertel a motorteljesítménytől függő díjakat tartalmazó táblákat két részre osztotta: az egyik az általános, míg a másik a VIP ügyfelekre vonatkozik. Emellett definiálta a magánszemélyt és a céget.

Az Union Biztosító Zrt. eredeti díjtarifája a díj számításának módját nem tartalmazta, ami – különösen a “Kiegészítő Bónusz Őrző biztosításhoz” kapcsolódó díjkedvezmény esetében – elbizonytalaníthatja tényleges díjuk mértékét illetően az átlagos ügyfeleket. A most közzétett kiegészítés négy módozatra közli a képletet. Egy képlet szól a közszolgálati és a partner ügyfelekre, egy-egy további pedig azokra, akik Union 24, Klub, illetve Flotta kötelezőt kötnek ennél a biztosítónál.

Az Uniqa Biztosító Zrt. partnerkedvezménye nem volt egyértelműen értelmezhető az érintett partner cégcsoportoknál alkalmazásban álló jármű-üzembentartók számára, illetve egy másik kedvezmény esetében rejtett módon (a kedvezmény címében meg nem jelenítve) volt kiolvasható csak, hogy az korábbi egészségpénztári tagokra is vonatkozik. A kiegészítés egy táblázatot és egy felsorolást tartalmaz. A táblázat a partner alkalmazotti és az egészségpénztári, valamint a 2008 vége előtt kötött nyugdíjpénztári kedvezményeket tartalmazza, külön a magán, illetve a nem magán személyekre. A felsorolás pedig a partnerként kezelt – a Porsche és a Raiffeisen csoportba tartozó – cégeket sorolja fel.

A PSZÁF határozat szerint a Wabard Biztosító Zrt. egyik hirdetményi feltétele nem felelt meg a törvény által meghatározott gépjármű-flotta fogalmának. Ennek a korrigálása nem a mellékletben, hanem a lapokban belül jelent meg szombaton az Astra előírt kiegészítésével együtt.

A PSZÁF két biztosítót, az Allianz Hungáriát és az Astrát azért bírságolta meg 1-1 millió forintra pénteken, mert az október 30-i hirdetéskor a lapok mellékletében közölt, és hibás tarifa elemeket a lapok belső oldalain korrigálta, és a mellékletben nem utaltak arra, hogy egyáltalán van, és hol található a korrekció.

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés

Comments are closed.