Közös szándéknyilatkozat a Balokány Liget jövőjéről

Sajtóközlemény:

“Összecsengenek az elképzelések a Balokány Liget jövőjével kapcsolatban. Ez derült ki azon az egyeztetésen, amely Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata és a 20 helyi civil, illetve érdekelt szervezetet tömörítő összefogás képviselői között zajlott.

A felek a hosszú távú elképzeléseikben maradéktalanul egyetértettek a Balokány nyugati felét képező Liget városi tulajdonként való megtartásában, használhatóságának valós igényeiben és rendbetételének szükségességében. Kölcsönösen kifejezték érdekeiket a terület közpark jellegének megőrzésével, zöld felületeinek fejlesztésével és védett környezeti értékeinek megóvásával összefüggésben is.

A „Balokány Ligetért összefogás” résztvevői a terület működtetésére a helyi civil szektor és a városi önkormányzat megfelelő arányú partneri együttműködését javasolták. Ebben fontosnak tartják a Liget civil és ifjúsági funkciókkal való megtöltését, továbbá az ezekre vonatkozó programok és közösségek szervezését.

Az Önkormányzat részéről dr. Páva Zsolt polgármester üdvözölte a civil összefogás alulról szerveződő kezdeményezését és konstruktív együttműködési koncepciójukat. Az egybehangzó elképzeléseken túl megerősítette az Önkormányzat szándékát a Liget civil szervezetekkel közös, tartós fenntartásában, a szükséges egyeztetések mentén.

Szécsi Zsolt városi főépítész, valamint Magay Miklós városfejlesztési főosztályvezető szakmai szempontokból is értékesnek és ígéretesnek ítélték meg a közös munkában rejlő lehetőségeket a város számára.

Az Önkormányzat és a civil összefogás munkatársai megállapodtak abban, hogy az együttműködésük következő lépéseként – még az ősz folyamán – közös helyszíni bejárást szerveznek. A felek a téli időszakban tovább egyeztetik a szakmai részleteket és potenciáljaikat, valamint megfogalmazzák a kölcsönös elvárásokat. Legkésőbb tavasszal kezdik meg a Balokány Ligetben partneri munkájukat, amely így megmaradhat az új EKF beruházások között élő kulturált közparknak, a megfelelő civil funkciókkal.

Pécs, 2010. szeptember 13.

Pécs MJV Önkormányzata és Balokány Ligetért civil összefogás

„Balokány Ligetért összefogásban” résztvevő civil szervezetek és érdekeltek:

1. Arany Híd Alapítvány
2. Baranya Megyei Természetbarát Szövetség
3. Európai Gondolatok Egyesülete
4. Ifjúsági Unió Pécs
5. Mecsekszabolcsi Környezet- és Érdekvédelmi Egyesület
6. Misina Természet- és Állatvédő Egyesület
7. Ökozóna Környezetvédelmi Egyesület
8. Pannon Filharmonikusok
9. Patacs-Rácváros Egyesület
10. Pécsért Egyesület
11. Pécsi Gastro Club Közhasznú Egyesület
12. Pécsi Közgazdász Egyesület
13. Pécsi Zöld Kör
14. Polgárőrség Bűnmegelőzési és Vagyonvédelmi Egyesület
15. Tegyünk Egymásért Egyesület
16. Tett-Hely Ifjúsági Egyesület
17. Trilla Kulturális Közhasznú Alapítvány
18. Vadvirág Egyesület
19. Vasasért Egyesület
20. Zsolnay Örökség Kezelő Nonprofit Kft.”

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés

Comments are closed.