Lady Gaga miatt átírták a Grammy-szabályokat

Lady Gaga nemcsak slágereivel, lemezeladási rekordjaival és címlaptörténeteivel hallat magáról: a jelek szerint most miatta írták át a Grammy-díjak odaítélésének szabályait a legjobb új előadó kategóriában.

hirdetés

A világ legfontosabb zenei elismerését odaítélő amerikai szakmai szervezet, a Recording Academy ugyanis bejelentette, hogy ebben a kategóriában a jövőben az a művész is megszerezheti a kitüntetést, akit egyszer már jelölték Grammy-díjra, ha még nem jelentette meg első teljes albumát és még nem nyert.

Az eddigi szabályok szerint akit korábban egyszer már jelöltek, az nem számított újoncnak. Most három előző jelölés zárja csak ki, hogy valaki a legjobb új előadó címért indulhasson.

A szabálymódosításra számítani lehetett, miután idén januárban Lady Gaga annak ellenére nem indulhatott ebben a kategóriában, hogy 2009 legnépszerűbb új előadójának tartották. A New York-i énekesnő Just Dance című slágerét előző évben már jelölték Grammy-díjra, ezért hivatalosan elismert művésznek számított.

Az énekesnő januárban két másik trófeával vigasztalódott: a legjobb dance felvétel és a legjobb dance album kategóriában aratott győzelmet.