11 C
Pécs
szombat, április 20, 2024
Kezdőlapne pipáld kiLamperth a járásokról: az állam hatalmának növelése a cél

Lamperth a járásokról: az állam hatalmának növelése a cél

Az MSZP szerint a járások kialakítása „Fidesz-ország kiépítésének újabb állomását” jelenti, annak egyetlen célja az állam és a kormány hatalmának növelése, miközben a vidékiek számára nehezebbé válik a közigazgatási ügyek intézése.

Lamperth Mónika, a szocialista párt országgyűlési képviselője, közjogi kabinetjének vezetője pénteken, Budapesten tartott sajtótájékoztatóján emlékeztetett: a járások a jegyzők és körjegyzők államigazgatási feladatait vennék át, így szerinte számos feladat kerülhet el a településekről, az embereknek pedig utazniuk kell.

Az ellenzéki politikus értékelhetetlen „sajtpapírnak” nevezte a járási kormányhivatalok kialakításáról szóló kormányzati koncepciót, mivel abban szerinte a kabinet még csak meg sem próbálja igazolni, hogy az új rendszer hatékonyabb, olcsóbb lenne a jelenleginél.

Ilyen komolytalan előkészítéssel, hatástanulmányok hiányában nem lehet értelmes szakmai vitát folytatni a járásokról – értékelte Lamperth Mónika, aki ezért pártja nevében felszólította a közigazgatási tárcát, hogy ne csak a járások területi határairól folytasson társadalmi egyeztetést, hanem az ide utalni kívánt feladatokról is adjon tájékoztatást, majd hallgassa meg az erre adott reakciókat.

A szocialista képviselő szerint beszélni kellene arról is, hogy a járások kialakításával megszűnnek a jegyzők, körjegyzők államigazgatási feladatai, így például az anyakönyvi ügyek intézése, vagy a hatósági bizonyítvány kiállítása, illetve a közterületi fakivágás engedélyezése, vagy a parlagfűirtásra kötelezés sem lesz kérhető a településeken, azok elintézéséhez a járási központokba kell majd utazni.

Lamperth Mónika felidézte: a szocialista kormányzás idején tudományos kutatások után, társadalmi, szakmai vitákat követően hozták létre a kistérségi rendszert, amely szerinte a járásokkal ellentétben valóban az önkormányzati együttműködésről szól.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő