Lapszemle: félmilliárdot bukhat az Emfesz

Az Emfesz gázkereskedőnek mintegy 400-500 millió forint veszteséget okozhatnak az ügyfeleiket átvevő gázszolgáltatókkal fennálló elszámolási problémák, ezért a társaság a Magyar Energia Hivatalhoz fordul iránymutatásért – írja a Népszava a hétfői számában.

Az Emfesztől az új, úgynevezett végső menedékes szolgáltatóhoz kerülő ügyfelek nem mindegyikénél történt meg ugyanis időben a fogyasztásmérő órák leolvasása. Így egyes, korábbi Emfesz-fogyasztókat átvevő gázszolgáltatók becsléssel döntötték el, hogy az ügyfelek mennyi gázt használtak el még az Emfesz és mennyit a saját ügyfeleikként. Az Emfesz egyeztetni kíván azokkal a gáztársaságokkal is, akikhez átszerződtek volt ügyfelei.

A Népszava úgy tudja, hogy az Emfesz helyzetét az is megnehezíti, hogy egyes felhasználók – abban bízva, hogy a gázcég a jövőben nem lesz képes talpra állni – nem hajlandók kifizetni az általuk korábban felhasznált gázt.

Hirdetés