12 C
Pécs
péntek, április 19, 2024
Kezdőlapne pipáld kiLapszemle: garanciák is kellenek az új alkotmányhoz

Lapszemle: garanciák is kellenek az új alkotmányhoz

Az alkotmányossági panasz intézményét is beépítené az új alaptörvénybe Cservák Csaba, a Köztársasági Elnöki Hivatal Jogi, Alkotmányossági és Közigazgatási Hivatalának vezetője. A Magyar Hírlapban megjelent interjúban a szakember vázolta Schmitt Pál köztársasági elnök alkotmányos javaslatait.

Ezek között a legfontosabb „a magyar nyelv, a családok és a gyermekek hatékonyabb védelme, a kereszténység alkotmányba foglalása, valamint a sporthoz való jog deklarálása, a Szent Korona-tan értékként való felmutatása”. Külön alkotmányszöveget nem készít az elnöki hivatal.

Cservák Csaba az alkotmányjogi panasz lehetőségének erősítését úgy magyarázta, hogy az alkotmányos alapjogaikban sérelmet szenvedők egyedi ügyekben visszamenőleges hatályú, tényleges jogorvoslati lehetőséget kapnának.

Az államfő szerepével kapcsolatban a szakember azt mondta: a fékek és egyensúlyok szerepét jobban ki lehetne teljesíteni. A részleges vétó bevezetését jó megoldásnak tartaná, amikor az elnök a jogszabály egy elemét is megvétózhatná.

Jobban elkerülhetőek lennének az alkotmányossági aggályok, ha az elnök már a jogalkotás folyamatában is részt vesz. Az államfőnek most is van törvénykezdeményezési joga, de ezzel nem szoktak élni. Schmitt Pálnak más a hozzáállása, mint elődeié volt – emelte ki Cservák Csaba, aki ezzel kapcsolatban csak annyit árult el: „például a magyar nyelv védelme érdekében konkrét lépéseket szeretne tenni”.

Cservák Csaba a félkonstruktív indítvány bevezetését javasolja. A köztársasági elnök mérlegelhetné, hogy az egyszerű bizalmatlansággal leváltott kormányfőt meghagyja-e hivatalában. A népszavazás kérdéskörét egyértelművé kellene tenni – nyilatkozta Cservák Csaba, hozzátéve: az lenne a szerencsés, ha folyamatban lévő népszavazási kezdeményezést nem lehetne ellentétes tartalmú törvénnyel akadályozni. Meg lehetne emelni a szükséges aláírások számát is – jegyezte meg.

Cservák Csaba jelezte: ki lehetne venni a Alkotmánybíróság hatásköréből a közigazgatási bíráskodást a munka gyorsítása érdekében. A mulasztásos alkotmányellenességet szankcióval lehetne kivédeni. A szakértő hangsúlyozta: „akkor jó az alkotmány, ha garantálja önmaga betartását. Nagyon fontos ebből a szempontból az alkotmánybíráskodás megerősítése.”

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő