5 C
Pécs
csütörtök, április 18, 2024
Kezdőlapne pipáld kiLapszemle: Hunvald tudta, hogy lehallgatják

Lapszemle: Hunvald tudta, hogy lehallgatják

Csaknem egy évvel őrizetbe vétele előtt tudta Hunvald György, a maffiabűntettekkel vádolt volt VII. kerületi MSZP-s polgármester, hogy lehallgatják – közölte a birtokába került nyomozati anyagokra hivatkozva a hétfői Magyar Nemzet.

„Két évvel ezelőtti – titkos adatszerzés során keletkezett, mára nyílttá tett – telefonbeszélgetései szó szerinti leiratai szerint a Gyurcsány-korszakban is nagypolitikai ambíciókat, de legalább főpolgármesteri terveket dédelgető Hunvald utalt az akkor már érlelődő BKV-s botrányra” – írta a lap. Feltételezte, hogy a szocialista párton belülről eredhet a lehallgatása.

2008. május 7-én jogi tanácsadójával egyebek mellett azt közölte: „van egy információm, hogy ez a rohadék Hagyó, ez most nagyon nekem akar jönni, mert őnála borul össze minden a fővárosban, és nem akarja, hogy legyen bárki, aki erősebb PR-ban, vagy bármi nála”.

SZDSZ-es társa, Gál György, akivel gyakran beszélt, az egyik alkalommal, júniusban konkrétan figyelmeztette: „Lövési van, de nagyon!… Kéne beszélgetned a nagy, a nagyfőnökkel, ilyen négyszemköztin”. Amikor Hunvald visszakérdezett, hogy a „legnagyobbal”, akkor azt Gál megerősítette – írta a lap.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő