Lapszemle: Pálinkás marad az MTA elnöke

A Magyar Tudományos Akadémia idei májusi közgyűlésen vélhetően mindössze egyetlen névjegytáblát kell lecserélni, mivel a tavaly ősszel kezdődött jelölési folyamat azzal az eredménnyel zárult, hogy a jelenlegi vezetők nem kapnak kihívót, így újabb három évre Pálinkás József lesz az MTA elnöke és Németh Tamás a főtitkár – adta közre információját a Népszabadság.

Az újra nem választható Kroó Norbert alelnöki székére a pillanatnyi állás szerint három jelölt pályázik. Pálinkás József elnöki ciklusának utolsó időszaka az intézetigazgatói kinevezések, illetve a filozófus pályázatok nyomán kipattant sajtótámadások miatt meglehetősen viharosra sikeredett.

Pálinkás József szerint a magyar pályázati rendszer zűrzavara miatt adódhatnak további kisebb-nagyobb szabálytalanságok. Az MTA belső ellenőrzése szerint a kutatóhálózat ebből a szempontból nyugodt, tiszta sziget. Az MTA Filozófiai Kutatóintézetében talált szabálytalanság is messze eltörpül más intézmények hasonló ügyeihez.

A lap kérdésére, hogy miért nem állt ki jobban az akadémikusokat ért támadások idején tagtársai mellett, Pálinkás József azt mondta: az MTA elnöke nem az akadémiai szakszervezet vezetője. Akkor lépett – tette hozzá –, amikor a sajtó túl messzire ment. Hozzátette, hogy nem feladata az igazságtevés.

Hirdetés