Lázár: biztosan változik a különadó-elképzelés

Egészen biztos, hogy lesz változtatás a 98 százalékos különadót érintően az eredeti elképzeléshez képest – közölte Lázár János, aki úgy fogalmazott: erről a szakszervezetek győzték meg őt. A Fidesz frakcióvezetője szerdán több szakszervezet képviselőjével is találkozott a 98 százalékos különadó ügyében.

A megbeszélések után Lázár János újságírók előtt hangsúlyozta, a Fidesznek nem az a szándéka, hogy a közszolgálati jogviszonnyal rendelkező munkavállalókat büntesse az elvonásokkal, hanem azokat a magas rangú állami vezetőket, “igazi nagykutyákat” szeretnék elkapni, akik idén több tíz-, vagy százmillió forintos nagyságrendű végkielégítéshez jutottak.

A politikus közölte: a szakszervezetek javaslatait összefoglalja és azokat a Fidesz elnökségének szerda délutáni ülésén ismerteti. Az egyeztetési folyamat végére úgy szeretne pontot tenni, hogy kérni fogja az Országos Közszolgálati Érdekegyeztető Tanács összehívását várhatóan péntekre, vagy hétfőre – mondta.

Lázár János kijelentette: az egészen biztos, hogy lesz változtatás az eredeti elképzeléshez képest. “A szakszervezetek győztek meg igazából arról, hogy erre mindenféleképpen szükség van” – tette hozzá.

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés