Lázár: marad a visszaélők listája

Nem távolítja el Hódmezővásárhely honlapjáról az önkormányzat azt a listát, amely azon állampolgárok adatait tartalmazza, akik visszaéltek az általa nyújtott támogatásokkal – tájékoztatta az ügyben vizsgálatot indító adatvédelmi biztost Lázár János polgármester.

Lázár János (Fidesz) szerdán közölte: Hódmezővásárhely nyilvánosságra hozza a szociális támogatásokkal, segélyekkel visszaélők névsorát. A lépést a polgármester azzal indokolta, hogy a nyilvánosság erejével szeretnének fellépni azokkal szemben, akik visszaélnek a város és az ország adófizetői közösségének támogatásával.

A város honlapjára felkerült listán mindazok neve szerepel – pontos születési dátummal és a kizárás okának feltüntetésével -, akik a várostól segélyt igényeltek, de azt nem vették át, vagy a megítélt támogatást, a felajánlott munkát később visszautasították. Egy újabb kattintással az érintettek pontos lakcíme is megjelenik.

Az adatvédelmi biztos az önkormányzatnak küldött megkeresésében jelezte, hogy hivatalból vizsgálatot indít az ügyben, s felszólította az önkormányzatot: távolítsa el a közzétett adatokat a honlapról.

A polgármester ezt követően arról tájékoztatta Jóri Andrást, hogy az önkormányzat nem távolítja el Hódmezővásárhely honlapjáról a listát.

Lázár János levelében azt írta: a személyes adatok védelméről és a közérdekű adatok nyilvánosságáról szóló törvény, amelynek alapján az ombudsman hivatalból vizsgálatot indított, kimondja azt is, hogy a törvény közérdekből – az adatok körének kifejezett megjelölésével – elrendelheti a személyes adat nyilvánosságra hozatalát. Mint hozzátette, a törvény azt is kimondja, hogy az érintett kérelmére indult eljárásban a szükséges adatainak kezeléséhez való hozzájárulását vélelmezni kell, s erre az érintett figyelmét fel kell hívni, s Hódmezővásárhelyen eszerint járnak el.

Lázár János válaszában megjegyezte: “ha a BAR-listák működhetnek, a szociális törvény hiányosságait és átfedéseit kihasználókról is szükséges nyilvántartást készíteni, hogy megvédhessük a ténylegesen támogatásra szoruló embertársainkat”.

Hirdetés

Comments are closed.