Lecserélik a MÁV vezérkarát

Augusztus elsejével lecseréli a MÁV szinte teljes vezérkarát Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter – írta a Népszabadság. A lap úgy tudja, hogy az elnök-vezérigazgató menesztése mellett átszabják a vasúttársaság igazgatóságát is. Távoznia kell az igazgatóságból Kozák Tamásnak, de lejárt az ideje Nátrán Roland és György Miklós igazgatósági tagoknak is. Helyét, a hírek szerint, egyedül Mosóczi László igazgatósági tag, a MÁV vezérigazgató-helyettese tarthatja meg.

A lap szerint a felügyelőbizottságot is érintik a változások. A távozók, illetve a helyükre érkezők személyéről feltehetőleg a szakminiszterrel egyeztetve döntenek majd. Az előzetes hírekre hivatkozva a Népszabadság azt írta, hogy Reményik Kálmán felügyelőbizottsági elnök elhagyja posztját, de valószínű, hogy Kerékgyártó János tagságát sem hosszabbítják meg.

A lap szerint a bennmaradásra a munkavállalói delegáltaknak, így Gaskó Istvánnak és Simon Dezsőnek van a legnagyobb esélye.

A lap szerint a névsor még nem végleges, de Andrási Miklós elnök-vezérigazgatónak biztosan mennie kell. A MÁV vezérigazgatói és várhatóan elnöki feladatát Szarvas Ferenc veszi át. Az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) vezérigazgatói székéből érkező új vezetőtől a MÁV szervezeti átalakításnak irányítását, valamint a társaság 225 milliárd forintot meghaladó adósságának kezelését várják.

Hirdetés