5 C
Pécs
szombat, április 20, 2024
Kezdőlapne pipáld kiLéhmann szerint törvényt sértett az Altus

Léhmann szerint törvényt sértett az Altus

Miközben Gyurcsány Ferenc volt kormányfővel kapcsolatban egy telekcsere nyomán kutakodik az elszámoltatásért felelős miniszterelnöki megbízott – s talán az ügyészség is -, a múlt pénteken egy másik csere kapcsán tett feljelentést Léhmann György ügyvéd a Legfőbb Ügyészségen ismeretlen tettesek ellen, de kétségkívül Gyurcsány Ferenc üzleti ügyleteivel összefüggésben – írta a hétfői Magyar Hírlap.

A csere időpontja 2001. január 31., tárgya pedig szoros összefüggésben van az Ajka környéki iszapkatasztrófával és a volt kormányfő üzletszerzésével a Magyaróvári Timföld és Műkorund (Motim) Rt.-ben – közölte a lap.

Az akkoriban még csupán az üzleti életben szorgoskodó, bár a politikával már kacérkodó Gyurcsány üzleti ügyeit a Budapest –Mosonmagyaróvár–Luxemburg Bermuda-háromszögben intézte – áll a cikkben. „Alapos a gyanú, hogy ezek során az említett napon a Gyurcsány Ferenc tulajdonában lévő cég, az Altus egy tényleges tevékenységet nem végző, tehát fiktív postafiókcégen keresztül törvénysértő módon szerezte meg a Motim részvényeinek több mint negyven százalékát” – mondta a lapnak az iszapkatasztrófával összefüggésben az ágazat privatizációs szerződéseit firtató siófoki ügyvéd.

Léhmann György azt is valószínűsíti, hogy a csere során adózási és más problémák elkerülése végett állították be úgy a tranzakciót, mintha egyenlő értéken egy egyszerű csere történt volna két cég üzletrésze, illetve részvénycsomagja között.

Léhmann György a számviteli fegyelem megsértése miatt is feljelentést tett a volt miniszterelnökkel szemben a Legfőbb Ügyészségen – írta a lap.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő