5 C
Pécs
szombat, április 20, 2024
Kezdőlapne pipáld kiLemondott az egyiptomi kormánypárt vezetősége

Lemondott az egyiptomi kormánypárt vezetősége

Lemondott az egyiptomi kormánypárt, az uralkodó Nemzeti Demokrata Párt (NDP) csaknem teljes vezetősége, köztük Hoszni Mubarak államfő, a párt elnöke és kisebbik fia, Gamal – jelentette az egyiptomi állami televízió és az al-Arabíja hírtévé.

Szafvat as-Sarífnak, az NDP eddigi főtitkárának helyére a kairói bejelentés szerint Hoszam Badrávi került, aki a jelek szerint a párt liberális szárnyához tartozik. Badrávi a kairói egyetem professzora, tekintélyes orvos, aki posztgraduális tanulmányait az Egyesült Államokban folytatta.

Eddig is a párt kormányzótanácsának tagja volt, egyben a törvényhozás felsőházában is mandátummal rendelkezett, s egyiptomi források szerint korábban is jó kapcsolatokat ápolt Mubarak ellenzékével. Most a párt politikai bizottságának a vezetését is átvette.

Gamal Mubarak, az egyiptomi elnök kisebbik fia az NDP főtitkárhelyettese, a párt politikai bizottságának vezetője volt. A korábbi híresztelésekkel ellentétben egyébként nem távozott Londonba, hanem Egyiptomban tartózkodik. Ezt még csütörtökön erősítette meg William Hague brit külügyminiszter a BBC-nek adott nyilatkozatában.

Több brit lap is azt írta a hét végén, hogy Gamal Mubarak és családja Londonba utazott. A Mail on Sunday című konzervatív vasárnapi brit lap szerint a londoni Heathrow repülőtéren látták Suzanne Mubarakot, az egyiptomi államfő 70 éves feleségét is. A Mail idézett olyan egyiptomi lapértesüléseket is, amelyek szerint Gamal Mubarak – akit a zavargások kitörése előtt sokan apja lehetséges utódjának tartottak az államfői tisztségben – szintén Londonba utazott egy magánrepülőgépen.

A 47 éves Gamal Mubarak az 1990-es években hosszabb ideig élt és dolgozott Londonban, először a Bank of America bankcsoport citybeli részlegénél, majd – Medinvest Associates néven – saját befektetési társaságot alapított.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő