5 C
Pécs
szombat, április 20, 2024
Kezdőlapne pipáld kiLendvai sem ismerte Petrétei tervezetét

Lendvai sem ismerte Petrétei tervezetét

Lendvai Ildikó szerint a kormánypártok alkotmánytervezete szűkíti az állampolgárok jogait, jogorvoslati lehetőségeit, és a jelenleginél kevesebb ellátást biztosítana számukra.

A szocialista politikus sajtótájékoztatóján azt mondta: az alaptörvény nemcsak a politikáról, a történelmi jelképekről, hanem az emberek mindennapi életéről is szól. Kifogásolta, hogy az új alkotmány lehetővé tenné az egykulcsos adózás, az állami nyugdíjrendszer és az egyenlőtlen családtámogatási rendszer bebetonozását, és hiányzik belőle a szolidaritás eszméje, valamint az öregségi ellátáshoz fűződő jog.

Kifejtette: a magzati élet védelmének korlátozás és időhatár nélküli védelme az abortusztörvény szigorításához vezethet, és akár az „esemény utáni” tabletta használatát is szabályozhatják.

Kifogásolta azt is, hogy az állampolgárok csak kimutatható jogsérelem esetén fordulhatnának az Alkotmánybírósághoz.

A nemzeti konzultációról úgy vélekedett: a kérdőívekről lemaradt a szociális jogok szűkítésére, a határon túli magyarok választójogára vonatkozó kérdés, és csak egy olyan szerepelt rajtuk, ami vitát váltott ki, a gyerekek után járó szavazati jog. „Jobban tisztelem a fideszes kollégákat, mintsem hogy egy percig is feltételeztem volna, hogy ezt a jogi idiotizmust komolyan gondolják. (…) Nem gondolom, hogy a Fidesz ilyen blődlit, intellektuális hibát követett volna el. Látom viszont a morális hibát: hogy szórakoznak velünk, hülyének néznek. Ez volt az első morális hiba. A másodikat pedig miniszterelnök úr követte el, amikor lerasszistázta az egész országot, hanyagul odavetve, hogy szerinte az emberek azért nem feleltek igennel a gyerekek választójogára, mert Magyarországon nem szeretik a cigányokat” – mondta.

Kérdésre válaszolva elmondta: nem ismeri Petrétei József akkori igazságügyi miniszter 2006-os alkotmánytervezetét, s azt az MSZP sosem tárgyalta.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő