Letartolt mindent a fás kamion: 14 halott

Az M43-as autópályán történt éjszakai tömegbaleset tizennégy áldozatának mindegyike egy Bukarest melletti faluból származik – tudta meg a helyszínen az MTI tudósítója.

Szenti Szabolcs, a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője közölte, az áldozatok azonosításában a Temes Megyei Rendőr-főfelügyelőség négy munkatársa is részt vesz. A román és a magyar rendőrök a személyes iratok alapján próbálják kideríteni személyazonosságukat, majd a patológián azonosítják az áldozatokat.

A helyszínelés első adatai szerint egy faanyagot szállító, Szeged irányába tartó román kamion egy enyhe balra ívelő kanyar után – egyelőre ismeretlen okból – átszakította a szalagkorlátot, oldalára borult, és a szemben lévő pályatesten frontálisan összeütközött egy Makó felé tartó, szintén román kisbusszal.

Mindkét jármű lesodródott az útról, és felborult. A nyerges vontató és a tizenöt személyes busz az autópálya töltése mellett állt meg, a teherautó vontatmánya pedig oldalára fordulva a töltésen feküdt. A busz a felismerhetetlenségig összeroncsolódott – tapasztalta a helyszínen az MTI tudósítója.

A kisbuszban utazók közül tizennégyen meghaltak, olyan súlyos sérüléseket szenvedtek, hogy nem volt esélyük a túlélésre, köztük három gyermek és négy nő volt. Egy utas túlélte a balesetet, életveszélyes sérüléseket szenvedett, az állapota még mindig kritikus.

A kamion sofőrje életben maradt, súlyos sérülésekkel a mentők őt is a szegedi traumatológiai klinikára szállították. A férfi jelenleg olyan gyógyszereket kap, hogy nincs kihallgatható állapotban.

Az MTI tudósítójának helyszíni információi szerint az Arges megyei mikrobusz Valenciából egy Bukarest melletti kistelepülésre tartott, a kamion pedig az esti órákban Aradról indult, és Németország lett volna az úti cél.

A műszaki mentés idejére az M43-as autópálya Makó felé vezető oldalát lezárták. Vasárnap késő délelőtt a kamion rakományát munkások kisebb teherautókra pakolták, az áldozatok tárgyait zsákokba gyűjtötték, azokat is elszállították a helyszínről. Munkások dolgoztak a sztráda felületének megtisztításán, és ők szedték össze az autópályán és a töltésen mindenfelé heverő alkatrészeket is. Több román tévéstáb is a helyszínre érkezett, és egyenes adásban számolt be a történtekről.

Hirdetés