London erős eurót akar

Nagy-Britannia nem lesz az euróövezet tagja, de az erős, sikeres euró létfontosságú a brit nemzeti érdekek szempontjából – mondta Brüsszelben David Cameron brit miniszterelnök.

hirdetés

A konzervatív politikus, aki a tavaszi választások nyomán hosszú évek munkáspárti kormányzását leváltva vette át – a liberálisokkal összefogva – Nagy-Britannia irányítását, az EU-országok csúcsvezetőinek tanácskozása előtt találkozott José Manuel Barrosóval, az Európai Bizottság elnökével, és igyekezett eloszlatni a konzervatívok Európával szembeni tartózkodása miatti aggodalmakat.

“Természetesen mindig védeni fogjuk nemzeti érdekeinket, mint ahogy azt mások is teszik, de tudjuk, mennyire fontos, hogy Európában növekedés és bizalom legyen. Azt hiszem, ez a legfontosabb napirendi pont” – fogalmazta meg Cameron az EU-csúccsal kapcsolatos várakozásait újságíróknak.

A brit kormányfő üdvözölte, hogy Barroso támogatja a szubszidiaritás elvét. Ez azt jelenti, hogy a problémákat a lehető legalacsonyabb – helyi, regionális, illetve nemzeti – szinten kell kezelni, és csak azokban az ügyekben kell szupranacionális megoldást keresni, ahol az feltétlenül szükséges.

Cameron egyetértését hangoztatta az Európai Bizottság elnökének azon véleményével is, hogy rendbe kell tenni a közpénzek helyzetét, mert ez a bizalom kulcsa.