5 C
Pécs
csütörtök, április 18, 2024
Kezdőlapne pipáld kiMagyar Nemzet: 50 millióval maradt adós a Független Hírügynökség

Magyar Nemzet: 50 millióval maradt adós a Független Hírügynökség

Harmincnégy volt munkatársnak és szolgáltatónak összesen ötvenmillióval tartozik a Független Hírügynökség (FH), miután a tulajdonos végelszámolást kezdeményezett – írta hétfői számában a Magyar Nemzet, amely szerint a bíróság első fokon kimondta, hogy jogellenesen mondtak fel a dolgozóknak.

A lap emlékeztetett: 2010 végén került a hírügynökség a Braun and Partners Média Kft. tulajdonába, de pár hónappal később, 2011 májusában a cégvezetés bejelentette, hogy a piacról nem tudják finanszírozni magukat, ezért megszüntetik a tevékenységüket, és mivel a kassza üres, végelszámolást kezdeményeznek.

A Magyar Nemzet szerint a hírügynökség munkatársainak így nem is fizették ki sem májusi bérüket – csak a felét utalták át a nyár végén -, sem a felmondási időszakra vonatkozó juttatásokat, sem a végkielégítéseket. Közülük többen bírósághoz fordultak, az elsőfokú ítélet szerint jogellenesen mondtak fel nekik.

Mivel a végelszámolás szerint „a cég vagyona a hitelezők követeléseinek fedezetére nem elegendő”, a végelszámoló felszámolást kezdeményezett. A lap szerint ha az eljárás sikerrel jár, az FH volt munkatársait a bérgarancia-alapból fizetik ki.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő