Május 6-án választ Szerbiában

Szerbiában május 6-án lesznek a parlamenti választások. Az erről szóló határozatot Boris Tadic szerb köztársasági elnök írta alá kedden a belgrádi elnöki palotában.

hirdetés

A helyhatósági választásokat Slavica Djukic Dejanovic, a szerb képviselőház (parlament) elnöke írja alá kedden délután, míg a vajdasági választások kiírásáról szóló határozatot – hatáskörének megfelelően – Egeresi Sándor, a tartományi képviselőház elnöke látja el kézjegyével.

A választások kiírását megelőzően Szerbiában 87 politikai pártot vettek nyilvántartásba. A pártoknak, amelyek részt kívánnak venni a parlamenti választásokon, április 21-ig le kell adniuk választási listájukat és a Köztársasági Választási Bizottságnak (RIK) öt nap áll a rendelkezésére, hogy közzétegye a pártok választási listáinak végleges jegyzékét. A pártok listaállításához 10 000, közjegyző által hitelesített választói aláírás szükséges.

A választásokat követően a RIK-nek három napon belül közölnie kell a választások eredményét és a közlés időpontjától kezdődő 30 napon belül össze kell hívni az új összetételű parlament alakuló ülését.

Ez azt jelenti, hogy Szerbia új parlamentjének legkésőbb június 9-ig meg kell tartania alakuló ülését, az új kormányt pedig szeptember 8-ig meg kell alakítani.

A legutóbbi választásokon (2008. május 11-én) 22 párt választási listája szerepelt, ezek közül 10 kisebbségi párt volt.

A kisebbségi pártok jelöltjei esetében a parlamenti küszöb eléréséhez nem a minimum ötszázalékos szavazati arány szükséges, hanem esetükben az számít, hogy a kisebbségek választói névjegyzékén hányan szerepelnek és közülük hányan adták le voksukat. A kisebbségi parlamenti képviselők megválasztásához 2008-ban körülbelül 15 000 leadott szavazatra volt szükség.

A szerb parlamentnek 250 tagja van. Szerbia választói névjegyzékén 7.058.683 szavazásra jogosult választó neve szerepel.

A mostani szerbiai parlamenti választásokat A népképviselők megválasztásáról szóló módosított törvény alapján tartják meg, amelyben egyebek között az áll, hogy a választási listán szereplő jelölteknek legalább egyharmada nő kell, hogy legyen.

A választásokat követően a politikai pártoknak nem lesz módjuk változtatni a parlamentbe kerülő képviselők listáján, mert a mandátumokat a választásokat megelőzően leadott választási listán szereplő személyek sorrendje alapján osztják ki.

A szerbiai többpártrendszer bevezetése óta most először használják majd az egységes választói névjegyzéket, mint az elektronikusan tárolt adatok bázisát.

Szerbiában sorrendben 9. alkalommal választanak képviselőket a többpártrendszer 1990-es bevezetése óta. Az eddigi nyolc parlamenti választás közül hat idő előtti választás volt.