12 C
Pécs
csütörtök, április 18, 2024
Kezdőlapne pipáld kiMakay Zsoltot választották az MDF elnökének

Makay Zsoltot választották az MDF elnökének

Makay Zsoltot választották meg az MDF elnökének a párt vasárnapi országos gyűlésén. Az MDF-nek azért kellett új vezetést választania, mert Dávid Ibolya április 11-én, a választások első fordulójának éjszakáján lemondott elnöki tisztségéről. Makay Zsolt azt mondta, elnökjelöltként többek között arra kért felhatalmazást: úgy szervezzék újjá a pártot, hogy a jövőben senki ne gondolja azt, az MDF baloldali párt. Saját feladatául az MDF jobbközép irányultságának megerősítését nevezte meg.

Emellett az országos gyűlés arra is kötelezte, hogy a hasonló értékrendű szervezetekkel és pártokkal már hétfőn kezdjék meg a kapcsolatfelvételt. Kérdésre válaszolva azt mondta kijelentése elsősorban a jelenlegi kormánypártokra és a Civil Mozgalomra vonatkozott. Hozzátette, hogy emellett viszont minden más demokratikusan működő párttal, így az LMP-vel, a Jobbikkal és az MSZP-vel is kapcsolatfelvételre törekszenek, habár ez nem jelent feltétlenül együttműködést.

Az új elnök emellett felhatalmazást kapott az MDF szervezetinek újjászervezésére illetve megbízták, hogy „két héten belül rendezzük a sorokat”, a párt legyen kész az önkormányzati választásra való felkészülésre. Azt mondta, önálló indulásra törekszenek, és ő személy szerint nem szeretne az MSZP-vel együttműködni, de erről a párt testületei döntenek. Közölte, hogy az önálló indulás önálló főpolgármester-jelöltet is jelent.

Arra a kérdésre, hogy hogyan tudja kifizetni az MDF adósságállományát, azt felelte, az anyagi konszolidációra szerdán kérnek fel egy bizottságot. Egy hónapon belül el kell érni az MDF fizetőképességének megerősítését – tette hozzá.

A párt adósságállományát az elnök 230 millió forint körülire becsülte. Emellett közel 430 milliós az ingatlanokon lévő jelzálog. Közölte, hogy ingatlanállományuk becsült értéke viszont 6-700 millió forint.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő