13 C
Pécs
péntek, április 19, 2024
Kezdőlapne pipáld kiMár kilencen haltak meg az influenza miatt

Már kilencen haltak meg az influenza miatt

Január végéig kilencen haltak meg influenzával összefüggő megbetegedés következtében az országban – közölte az Országos Epidemiológiai Központ (OEK) az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) adatai alapján szerdán a honlapján.

Hat betegnél az influenza A(H1N1) 2009 vírusának, három betegnél pedig az influenza B vírusának a jelenlétét igazolták az elvégzett virológiai vizsgálatok. Az áldozatok egyike egy 5 éven aluli gyermek, öten a 35-59 éves, hárman pedig a 60 éven felüli korosztályhoz tartoznak.

Valamennyi felnőtt áldozat – egy vagy több krónikus betegsége miatt – az influenza szempontjából fokozottan veszélyeztetett emberek csoportjába tartozott, influenza elleni védőoltást pedig nem kaptak – írta az ÁNTSZ, hozzátéve: a krónikus betegségek mellett négy áldozatnál az elhízás is szerepelt kockázati tényezőként.

Mostanra az ország valamennyi területét érintő influenzajárvány bontakozott ki – írta az ÁNTSZ.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő