Martonyi: az akut válságnak vége van

Gazdasági gondok továbbra is vannak, de az akut pénzügyi válságnak vége van Magyarországon – mondta Martonyi János a Kurier című osztrák lap szerdai számában megjelent interjúban. A helyzet nagyon súlyos volt – tette hozzá a külügyminiszter.

hirdetés

Megismételte, hogy a 3,8 százalékos GDP-arányos költségvetési hiányt nem akarja túllépni a kormány és kiemelte, hogy ennek érdekében született egy gazdasági akcióterv. A tervezett bankadóról szólva kijelentette: elismeri, hogy annak összege “meglehetősen magas”, de ez csak az idei évre vonatkozik, 2011-ben és 2012-ben újratárgyalják.

Az elmúlt tizenöt évben “hatalmas nyereségre” tettek szert a bankok Magyarországon, a gyengébb konkurencia, az elégtelen ellenőrzés miatt és azért, mert kevés volt a jól tájékozott ügyfél – tette hozzá.