Martonyi az EU-t képviselte Hanoiban

Catherine Ashton, az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője felkérésére Martonyi János külügyminiszter képviselte az uniót a Délkelet-Ázsiai Országok Szövetsége (ASEAN) Hanoiban 2010. július 22-23-án megrendezett posztminiszteriális konferenciáján és regionális fórumán.

Magyarország 2011 első félévében esedékes uniós elnökségéhez közeledve ez volt az első eset, hogy magyar politikus az EU nevében tárgyalt. A miniszteri fórumon, amelynek társelnöki tisztét is betöltötte, Martonyi János kijelentette, hogy az Európai Unónak is egyre kézzelfoghatóbbak az érdekei Délkelet-Ázsiában.

Az EU a legjelentősebb befektető a térségben és kereskedelmi kapcsolatai is dinamikusan bővülnek. Mindaz, ami a világnak ezen a részén történik, hatásaiban azonnal megjelenhet Európában, akár gazdasági, akár biztonsági értelemben.

Nem véletlen tehát, hogy EU erősíteni akarja jelenlétét a kelet-ázsiai együttműködési rendszerekben, az ASEAN Regionális Fórumban már létező tagságon túlmenően is – mutatott rá Martonyi János. Ez a fajta uniós politikai-biztonsági szerepvállalás jól kiegészítheti az intenzív kereskedelmi kapcsolatokat csakúgy, mint azt a presztízst, amely a például 2007-2013 között összesen 1,4 milliárd euróra tehető uniós fejlesztési támogatások nyomán már megteremtődött az EU számára a régióban.

A regionális fórumon Martonyi János felszólalásában hangsúlyozta: törekedni kell arra, hogy a térség biztonsága ne csak a már bevált bizalomerősítő intézkedésekre, hanem az úgynevezett preventív diplomácia fokozatosan bevezetendő rendszerére is épüljön. A tanácskozás részvevői elfogadták a hanoi akciótervet. A dokumentum a biztonsági kihívásokkal kapcsolatos gyakorlati együttműködés alábbi fő elemeire koncentrál: katasztrófák hatásainak mérséklése, terrorizmus és transznacionális bűnözés megelőzése, tengeri biztonság, az atomfegyverek további terjedésének megakadályozása, leszerelés, békefenntartó műveletek és biztonsági párbeszéd.

Martonyi János külügyminiszter a konferencia idején kétoldalú megbeszéléseket is folytatott Jang Csie-cse kínai külügyminiszterrel, továbbá az EU képviseletében Gombozsav Zandansatar mongol, Ju Mjong Hvan dél-koreai, Marty Natalegawa indonéz és Kasit Pirpmya thaiföldi külügyminiszterrel. E megbeszéléseken áttekintették az EU és az említett négy ország kapcsolatait, különös tekintettel az új típusú partnerségi és együttműködési megállapodásokra.

Hirdetés