6 C
Pécs
csütörtök, április 18, 2024
Kezdőlapne pipáld kiMartonyi: teljesen kizárt egy államcsőd lehetősége

Martonyi: teljesen kizárt egy államcsőd lehetősége

Teljesen kizártnak nevezte az államcsőd lehetőségét Martonyi János egy osztrák lapnak adott, az újság honlapján csütörtökön közzétett interjúban. A külügyminiszter kijelentette, biztos benne, hogy eredményre vezetnek a tárgyalások a Nemzetközi Valutaalappal.

„A lehető leggyorsabban eredményre fogunk jutni, a tárgyalások sikeresek lesznek” – fogalmazott a külügyminiszter a Kuriernak nyilatkozva.

Martonyi János azt mondta, hogy egy államcsőd lehetősége Magyarországon „teljesen kizárt”. Az osztrák bankokat arra bátorította, hogy növeljék gazdasági érdekeltségüket Magyarországon, és bővítsék a hitelezést. Rámutatott, hogy az osztrák és a magyar gazdaság között szoros kapcsolatok vannak. „Minden, ami nekünk rossz, Ausztria számára sem jó – és fordítva” – fogalmazott Martonyi.

Azzal kapcsolatban, hogy az Európai Bizottság vizsgálja egyes nemrégiben elfogadott magyar törvények uniós jognak való megfelelőségét és kedden dönt arról, hogy kötelezettségszegési eljárást indítson-e, a miniszter azt mondta, a kormány „több mint kész” változtatásokra, és a jegybanktörvényre is szeretne megoldást találni. Martonyi szavai szerint a kormány lehetőleg szeretné elkerülni, hogy az Európai Bíróság elítélje Magyarországot.

Kijelentette, a kormány nem vonja kétségbe az Európai Bizottság objektivitását és semlegességét. „A bizottság elemzését és következtetéseit nagyon komolyan fogjuk venni” – mondta. „Bármit is mond a bizottság, mi megoldásra törekszünk” – tette hozzá.

A külügyminiszter az interjúban úgy vélekedett, hogy nem a költségvetési hiány a magyar gazdaság legnagyobb problémája. 2012-ben a hiány a hazai össztermék (GDP) három százaléka alatt lesz – mondta, és hozzátette, hogy a bizottságnak 2013-at illetően vannak kétségei. Egyúttal kijelentette azt is, hogy a kormány nagyon komolyan veszi a problémát.

„Az igazán rossz hír” az államadósság mértéke, amely 81 százalék felett van – mondta a miniszter.Rámutatott, hogy a külkereskedelmi mérleg ezzel szemben kedvezően alakult, hétmilliárd eurós többletet mutat. Ez több, mint eddig bármikor – tette hozzá. Martonyi János úgy vélekedett, hogy idén 0,5 százalékos GDP-növekedés lehet Magyarországon.

A miniszter középtávon bizakodó abban a tekintetben, hogy Magyarország ki tud lábalni a válságból. „2012 nem lesz egyszerű év, nem csak Magyarország számára” – fűzte hozzá.

A miniszter elutasította a felvetést, hogy egyfajta „munkamegosztás” lenne közte és Orbán Viktor között, amely szerint ő „européer”, Orbán Viktor pedig „nacionalista” irányvonalat követne. „Orbán is européer, mint én” – mondta.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő