Matolcsy: a bankadó a megszorítás alternatívája

A kormány ragaszkodik a bankadó bevezetéséhez, mert az egy megszorító csomag egyetlen alternatívája – jelentette ki Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter a Magyar Televízió Ma reggel című műsorában hétfőn.

Mint hangsúlyozta, az elmúlt négy-öt év megszorító politikája, amely jelentős növekedési és versenyképességi áldozattal járt, nem folytatható. A Nemzetközi Valutaalappal és az EU-val folytatott tárgyalások nem megszakadtak, helyesebb a tárgyalási forduló eredménytelen lezárásáról beszélni – mondta.

A miniszter a tárgyalásokon vitatott elképzelésekről szólva kiállt a bedőlt lakáshitelesek megsegítésére kigondolt nemzeti eszközkezelő mellett, és megerősítette, hogy az állami alkalmazottaknál alkalmazni kívánt 2 millió forintos bérplafon nem érinti a jegybank függetlenségét.

Hirdetés