Matolcsy költségvetésről: “stabil és kiszámítható”

A jövő évi költségvetés stabil, kiszámítható, feladatközpontú költségvetés, amely egyben a Széll Kálmán Terv 82 százalékos teljesítését is megvalósítja – mondta Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter szerdán a parlamentben a 2012-es költségvetés általános vitáját megnyitó expozéjában.

hirdetés

Matolcsy György hangsúlyozta: a kiszámíthatóság azt jelenti, hogy az Európai Unió 27 tagállama közül az 5., 6., 7. legalacsonyabb költségvetési hiánnyal rendelkező büdzsét nyújtotta be a kormány.

A jövő évi költségvetés már építhet az államháztartási rendszerek megújítási folyamatának első eredményeire, a Széll Kálmán Tervben megfogalmazott strukturális reformlépésekre, amelyek meghozták első eredményeiket – emelte ki a miniszter.

Elmondta azt is, hogy a 2012-es büdzsében a kormány 4,2 százalékos inflációval, a bruttó hazai termék (GDP) legalább 1,5 százalékos növekedésével, valamint 2,5 százalékos költségvetési hiánnyal számol. Hozzáfűzte: nagy teljesítmény, hogy az idei 2,94 százalékos deficitről csökken jövőre 2,5 százalékra az államháztartási hiány.

Matolcsy György elmondta, hogy jövőre szerény fogyasztás-bővüléssel és a beruházások 3 százalék körüli növekedésével számol a költségvetés tervezete.