Médiatörvény: normakontrollt vár az MSZP

Az MSZP arra kéri Schmitt Pál köztársasági elnököt, hogy a médiát és a hírközlést szabályozó egyes törvények módosításáról szóló törvény kapcsán kérjen előzetes normakontrollt az Alkotmánybíróságtól.

Az MSZP álláspontja az, hogy a közszolgálati médiumok tervezett új szabályzása mindenképpen ellentmond az Alkotmánybíróság korábbi döntéseinek, és veszélyezteti a közszolgálati televíziók és rádió kiegyensúlyozott, objektív tájékoztatását, politikai függetlenségét – teszik hozzá.

A Tóbiás József, Lendvai Ildikó és Mandur László szocialista politikusok által aláírt pénteki közleményben úgy fogalmaznak: a törvényjavaslat vitája során számos hazai és nemzetközi szervezet fejtette ki fenntartásait illetve alkotmányossági aggályait.

Mint írják, az Alkotmánybíróság döntései szerint a közszolgálati médiumok nem függhetnek sem a kormánytól, sem egyik vagy másik politikai erőtől, sőt a parlament egészétől sem. Ennek a döntésnek megfelelően született meg a korábbi médiatörvény, amely egyrészt a kuratóriumi elnökségekben biztosítja a politikai oldalak paritását, másrészt a kuratóriumok egészében a parlamenten kívüli szervezetek többségét hozza létre a parlament által választott tagokhoz képest – olvasható a közleményben.

Véleményük szerint a korábbi médiatörvény az eddigi tapasztalatok alapján valóban átgondolásra, módosításra szorul, de a módosítások ezért nem csorbíthatják az alkotmányos elveket és az Alkotmánybíróság általános érvényű döntéseinek figyelembevételét, a jelenlegi törvény pedig éppen ezt teszi.

Egyrészt megszünteti a paritást a kuratóriumi elnökségekben, és a kuratóriumban valamint a médiatanácsban többséget biztosít a kormányoldal által választott tagoknak illetve kinevezetteknek, másrészt a kuratóriumban felszámolja a parlamenten kívüli szervezetek képviseletét, amelyet nem ellensúlyoz a jóval kisebb hatáskörrel bíró Közszolgálati Testület létrehozása sem – írják.

Az új szabályok ráadásul kilenc évre betonozzák be a jelenlegi parlamenti arányokat tükröző egyoldalú politikai befolyást. A politikai befolyás lehetőségét növeli a közszolgálati médiumok gazdasági önállóságának megnyirbálása, vagyonuk egy részének államosítása is – hívják fel a figyelmet.

Hirdetés