Még egy hétig lehet beadni a bérkompenzációs pályázatokat

Még egy hétig, május 14-ig pályázhatnak vissza nem térítendő bérkompenzációs támogatásra azok a cégek, amelyeknek gondot okoz az öt százalékos béremelés végrehajtása 2012-ben.

A Nemzeti Munkaügyi Hivatal (NMH) honlapján arra hívja a figyelmet, hogy a pályázati adatlapot és a nyilatkozatokat a http://komp.munka.hu honlapon kell kitölteni, majd a nyomtatást, és a szükséges dokumentumok csatolását követően a pályázatot a foglalkoztató székhelye szerint illetékes fővárosi és megyei kormányhivatal munkaügyi központjához lehet eljuttatni.

A Nemzeti Foglalkoztatási Alapból 21 milliárd forint áll a pályázók rendelkezésére, a kiírást március 13-án nyitották meg.

Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára a pályázat megnyitásakor elmondta, hogy a gazdasági tárca várakozása szerint 450-650 ezer munkavállaló juthat 2-3 százalékos bérkiegészítéshez a pályázattal.

Az államtitkár akkor jelezte azt is, hogy a pályázatok elbírálására 30 nap áll majd rendelkezésre, ami azt jelenti, hogy a munkáltatók júliusban hozzájuthatnak az igényelt kompenzáció 70 százalékához, a további 30 százalékhoz pedig szeptemberben.

A bérkompenzációt a foglalkoztatottak 75 százalékánál hajtották végre február végéig, júniusra pedig jóval 90 százalék fölé nőhet ez az arány – mondta Czomba Sándor múlt héten.

Hirdetés