Még idén megérkezhetnek az új sárga mentőautók

Elhárult az akadály az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) járműbeszerzése elől, így még az idén megérkezhet a 37 új, már sárga színű mentőautó – közölte Győrfi Pál, az OMSZ szóvivője hétfőn az MTI-vel.

A Magyar Nemzet hétfői számában azt írta, hogy a kormány zárolta az eset- és rohamkocsik, a “sima” mentőautók, valamint a mentőhelikopter vásárlására szánt teljes idei keretet.

Az OMSZ szóvivője az MTI érdeklődésére azt közölte: két hete ugyan valóban kormányhatározat rendelkezett az állami beszerzések visszafogásáról, “a mentőkocsik vásárlása azonban zöld utat kapott”. A mentők 850 millió forintos központi költségvetési forrást fordíthatnak esetrohamkocsik beszerzésére.

Győrfi Pál emlékeztetett arra, hogy az év elején kiírt tender a pályázók közötti jogvita miatt többször is a Közbeszerzési Döntőbizottság elé került. Végül szeptember 30-án engedélyezték a szerződéskötést.

A beszerzés révén összesen 37, az uniós elvárásoknak mindenben megfelelő, egyebek mellett klímával és számos biztonsági elemmel felszerelt, külsőleg is korszerű mentőkocsi állhat szolgálatba Magyarországon – hangsúlyozta.

Ezek mellett az OMSZ kisebb kategóriájú, úgynevezett “B típusú” mentőgépkocsik vásárlásának a közbeszerzését is meghirdette már, további 570 millió forint értékben – írta válaszában az OMSZ szóvivője.

Mártai István az OMSZ főigazgatója májusban, a mentőszolgálat 63. születésnapja alkalmából tartott ünnepségen jelentette be, hogy a szervezeti átalakítással párhuzamosan külsőleg is megújul az Országos Mentőszolgálat. Mint az MTI-nek kifejtette, a mentőautók sárga színűek lesznek, az új autókon a szervezetük új logója és új szlogenjük – “Hivatás az Életért” – lesz látható, továbbá megváltozik a mentődolgozók ruhája is.

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés