Megalakult az új francia kormány

Nicolas Sarkozy francia államfő vasárnap este kinevezte az új kormány tagjait, miután reggel ismét Francois Fillont bízta meg a miniszterelnöki tisztség betöltésével. Az új kormány az előző kabinethez képest valamivel kisebb és jobboldalibb színezetű.

Az új Fillon-kormány második legfontosabb, államminiszteri rangot kapott tagja lett Alain Juppé korábbi kormányfő, Bordeaux jelenlegi polgármestere, aki a védelmi tárcát vezeti. Az eddigi igazságügyi miniszter, Michele Alliot-Marie, a külügyminisztérium élére került, miután a szocialista Bernard Kouchner távozott a kormányból. A francia diplomáciát először vezeti női politikus.

A gazdasági minisztériumot továbbra is Christine Lagarde irányítja. Helyén maradt Brice Hortefeux (belügy), François Baroin (költségvetés), Frédéric Mitterrand (kultúra), Luc Chatel (oktatás), Valérie Pécresse (kutatás és felsőoktatás) és Bruno Le Maire (mezőgazdaság) is.

A centrista Jean-Louis Borloo saját elhatározásából lépett ki a kabinetből, miután elvesztette a kormányfői posztért vívott csatát. Az államfő mindenképpen szerette volna a népszerű politikust a kormányban tartani, aki félreállítása után akár elnökjelöltként is feltűnhet 2012-ben Sarkozyvel szemben. A másik jelentős centrista politikus, Hervé Morin is távozik a kabinetből.

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés