13 C
Pécs
szombat, április 20, 2024
Kezdőlapne pipáld kiMegkapta az országos minősítést Gyurcsány platformja

Megkapta az országos minősítést Gyurcsány platformja

Megkapta az országos minősítést az MSZP választmányától a Gyurcsány Ferenc vezette Demokratikus Koalíció Platform szombaton. A döntést egyhangúlag hozták meg – mondta Simon Gábor választmányi elnök a testület ülése után.

A korábbi kormányfő tavaly októberben alakította meg a ’89-es demokraták politikai közösségének megszervezését célul tűző Demokratikus Koalíciót. Gyurcsány február 18-i évértékelő beszédében arról beszélt, hogy az MSZP átalakításával a párt jövő évi kongresszusán új balközép demokrata pártot kell létrehozni. Mint mondta: rendszerváltozás szükséges a szocialista pártban, hogy az MSZP részt vehessen az 1989-es alkotmány értékeire épülő új köztársaság megteremtésében.

Az új platform elnöke a volt miniszterelnök, alelnökei Molnár Csaba és Vitányi Iván. A Demokratikus Koalíció országossá nyilvánításával nem nőtt, azaz továbbra is hét a szocialista pártban működő platformok száma, mivel a Ficsor Ádám korábbi titokminiszter és Molnár Csaba egykori kancelláriaminiszter fémjelezte Magyar Progresszív Társaság Platform nem kérte országos minősítését, vezetői és tagjainak nagy része a Gyurcsány Ferenc vezette tömörülésben folytatja a politizálást.

A minősítéshez a Demokratikus Koalíció Platformnak formai követelményeket kellett teljesítenie: be kellett nyújtania programját, szervezeti felépítését, működési elveit és a legalább háromszáz tag meglétét igazoló okiratokat. Az MTI információja szerint a platformhoz eddig mintegy ezerkétszáz párttag csatlakozott.

Simon Gábor beszámolt arról, hogy a hét platform mellett öt rétegtagozat és tizennyolc szakmai tagozat kapott országos minősítést a választmánytól. Kitért arra is, kezdeményezte, hogy a platformok vezetői egy hónapon belül konzultáljanak az MSZP politikájáról, arról a jövőképről, amelyet a kormánnyal szemben megfogalmazhatnak. A választmányi ülésen elhangzottakat ismertetve Simon közölte: egyetértés volt abban, hogy a kormány eddigi intézkedései nyomán társadalmi és gazdasági válság fenyeget. Kiemelte, hogy a kabinet politikájának kárvallottja a lakosság többsége: a többi között a devizahitelesek, a magán-nyugdíjpénztári tagok és a nyugdíjasok.

Hozzátette, hogy a közszférában dolgozókról titkosszolgálati módszerekkel gyűjthetnek adatokat, a versenyszférában dolgozók jelentős része jövedelemcsökkenést szenved el az adóváltozások miatt, a tervezett fideszes „bérkommandó” helyett progresszív személyi jövedelemadó-rendszerre volna szükség. A kárvallottak közé sorolta a leghátrányosabb helyzetű kistérségekben élő nagyjából félmillió embert is, akiknek – Simon Gábor szerint – se segélyt, se munkát nem ígér a kormányzat.

A választmányi elnök kitért arra, hogy a kormány 600-800 milliárdos kiadáscsökkentésre készül, amelynek részleteit azonban halogatnak bejelenteni. Mint mondta, az „Orbán-csomag” várhatóan súlyos megszorításokat hoz majd, ezeket – az MSZP megítélése szerint – az igazságtalan adórendszer bevezetése tett szükségessé.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő