Menekülő autósra lőttek a rendőrök a fővárosban

Az autó kerekeire leadott lövésekkel próbáltak feltartóztatni egy menekülő autóst a rendőrök pénteken a fővárosban – közölte a BRFK vasárnapi sajtótájékoztatóján Sass Oszkár sajtóügyeletes.

Mint elmondta, a rendőrök a VIII. kerületi Diószeghy Sámuel utcában akartak ellenőrizni egy autót, a járművet vezető sofőr azonban nem állt meg a jelzésre. A rendőrök a nyomába eredtek, rádión is segítséget kértek. A férfi a menekülés közben Budán, egy parkolóban állította le az autót. A rendőrök ismét megpróbáltak intézkedni, de a sofőr ekkor hirtelen beindította a járművet, s megpróbálta elütni a két rendőrt, akik ekkor több célzott lövést adtak le a menekülő autó kerekeire.

A férfinak sikerült elhajtania, majd néhány utcával arrébb kiugrott az autóból és gyalogosan menekült el a helyszínről. Sass Oszkár elmondta, hogy az autó és a rendszám is lopott volt.

A férfival szemben hivatalos személy elleni erőszak miatt a Budapesti Nyomozó Ügyészség, valamint a BRFK gépjármű-felderítési osztálya indított eljárást.

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés