Mesterházy lett az MSZP új elnöke

Mesterházy Attila szerint a kongresszussal új fejezetet nyitnak az MSZP történetében. Az elnökjelölt a szombati rendkívüli tisztújító kongresszusra érkezve újságíróknak úgy nyilatkozott: hatalmas a kihívás az MSZP előtt és nagy a párt felelőssége.

Meg kell szervezni, hogy társadalmi ellensúly jöjjön létre “az orbáni tekintélyuralmi világképpel” szemben – tette hozzá. Lendvai Ildikó szerint az MSZP története legdrámaiabb esztendejét élte át. A leköszönő pártelnök az elmúlt egy év mérlegéről azt mondta, annak ugyanaz a pozitívuma, mint a negatívuma: a párt megmaradt, egyben maradt, de ennél többet nem sikerült elérnie.

Lendvai Ildikó a távozó pártelnökség egy évéről szólva úgy vélekedett: a párt átjutott a “tű fokán”, de hogy morális értelemben ez sikerül-e, az csak ezután derül ki. Most dől el – mondta -, érdemes-e együtt maradnia ennek a közösségnek, van-e közös hivatása, küldetése, és van-e ehhez képessége. A leköszönő pártelnök az előbbiben bízik, az utóbbiban reménykedik.

Úgy fogalmazott: az MSZP-nek tisztábbá, jobbá, tehetségesebbé kell válnia. Az új tisztségviselőknek Lendvai Ildikó azt üzente: “ne kerüljetek a szemem elé, ha nem lesztek sokkal tehetségesebbek nálunk”.

A kongresszus mottója az “újrakezdés”. Ezzel összefüggésben a küldöttek egy kis méretű, átlátszó műanyag építőkockát kapnak és egy emléklapot, amelynek tartalma szerint ez az “újrakezdés üvegkockája” szimbolizálja az új kezdetet. Az emléklap rögzíti: az MSZP összetartó, erős közösség, amelynek az értékei nem változtak, de a körülmények igen. Az átlátható építkezés időszaka jön, amelyben új működési modellre van szükség és új eszközökre a jövőbeli sikerek alapjának megteremtéséhez – áll az emléklapon.

A kongresszus épülete mellett a magát Új Szocialisták Mozgalmának nevező szervezet néhány tagja tüntetett a XXI. századi szocialista politika megújulásáért és az ökoszociális piacgazdaság mellett.

Frissítve (15:17):

Mesterházy Attilát a küldöttek 87 százalékának szavazatával választotta pártelnökké a rendkívüli tisztújító kongresszus szombaton – tudta meg az MTI. Az elnökhelyettesi posztra Balogh András nagykövetet, a szocialisták államfőjelöltjét választották meg. Ellenfele Szabó Imre volt környezetvédelmi miniszter húsz százalékot kapott.

A párt pénztárnoka Brecskáné Nagy Mária maradt. Az országos választmány elnöke Simon Gábor maradt. Mesterházy Attila pártelnökjelölti beszédében korábban közölte: az önsorsrontó politikához sem lesz partner, de szövetségese lesz mindenkinek, aki a szocialista párt sikeréért fog dolgozni.