Miért kellett titkos folyosó a római Pantheon alá?

Földalatti folyosó kötötte össze a római Pantheont és Augustus császár mauzóleumát, rajta maga Augustus császár közlekedett – derítette ki az olasz fővárosban végzett régészeti ásatás.

Az ókori Róma minden szeglete pontos és szimbolikus urbanisztikai terv szerint épült – nyilatkozta az olasz sajtónak Paola Virgili régész, a Pantheon alatti folyosó felfedezője.

A földalatti járat a Kr. e. 27-25 között épített Pantheontól indult, hétszázötven méter hosszú volt. A folyosó a Pantheontól nem messzi Mars mezőig haladt, az itt álló Augustus-mauzóleumig. A síremléket a – Kr. e 63 és a Kr. u. 14 között élt – császár mg életében, valószínüleg Kr. e. 27-ben emelte.

A régészeti kutatások szerint a folyosó nem véletlenül kötötte össze a két szakrális funkciót betöltő épületet.

Augustus a születésnapján, szeptember 23-án a Pantheon közepén mutatkozott meg a római népnek. Nem sokkal déli tizenkét óra után az őszi napéjegyenlőség napján a nap sugarai a Pantheon kupoláján levő nyíláson keresztül beragyogták az alakját. Ezt követően a napfény az Augustus-mauzóleum irányában mozdult el, és negyedórával később a 44 méter magas síremlék tetején levő császárszobrot világította meg. Amire a napsugár a Pantheontól ideért, a császár is a mauzóleumhoz ért a földalatti folyosón keresztül, melyet a régészek számításai szerint a tempósan közlekedő császár tizenhárom perc alatt tudott megtenni.

Virgili szerint a majdnem egy időben Róma két különböző pontján napfényben ragyogó császár látványa azt kívánta sugallni a római népnek, hogy Augustus igazi isten.       Az ókori folyosóból a Pantheon alatti rész maradt meg a mélybe vezető tizenegy lépcsőfokkal.

Hirdetés