Mit akar tőlünk az USA?

Martonyi János külügyminiszter szerdán tájékoztatást kért Eleni Tsakopoulos Kounalakis amerikai nagykövettől arról, hogy magyar kormányzati vagy egyéb intézmények ellen folyt-e titkos adatgyűjtés, akár Magyarországon akár külföldön – közölte a Külügyminisztérium szerdán az MTI-vel.

A közlemény szerint a megbeszélést a Külügyminisztérium kezdeményezte az elmúlt napokban nyilvánosságra került amerikai lehallgatási ügy kapcsán.

A találkozón Martonyi János azt mondta: azt várják, hogy “a magyar információs igényt az amerikai fél a szövetségesi kapcsolatunk szellemében fogja megválaszolni”. A tárcavezető hangsúlyozta továbbá, hogy Magyarország az Európai Unió tagállamaként figyelemmel kíséri az USA és az EU között a kérdésben felmerülő fejleményeket is.

A Der Spiegel német hetilap múlt hét végén egy 2010-es keltezésű dokumentum alapján arról számolt be, hogy az amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) lehallgató berendezéseket telepített a bizottság washingtoni, illetve New York-i ENSZ-képviseletének irodáiba, emellett pedig behatolt az EU belső számítógépes hálózatába is. Ezáltal az amerikai ügynököknek lehetőségük nyílt beszélgetések lehallgatására, valamint dokumentumok és e-mailek olvasására. Az idézett dokumentum kifejezetten “támadási célpontként” említette az európaiakat. A hírmagazin szerint az NSA mintegy öt évvel ezelőtt az EU brüsszeli központjában is lehallgatást kezdeményezett.

Az ügy nagy nemzetközi visszhangot váltott ki, több állam vezetője, valamint az Európai Unió is aggodalmát fejezte ki az eset miatt és tájékoztatást kértek az amerikai féltől.

Catherine Ashton, az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselője személyesen beszélt John Kerry amerikai külügyminiszterrel hétfőn. John Kerry ezután egy sajtótájékoztatón közölte: megállapodtak az uniós főképviselővel, hogy az amerikai kormányzat részletesen ellenőrzi a Der Spiegelben megjelent állításokat. Nem cáfolta ugyanakkor a Der Spiegel állítását, és úgy fogalmazott: “nemcsak az amerikai kormány, a világ minden kormánya sokat tesz azért, hogy védje érdekeit és biztonságát, és minden információ ezt szolgálja. Ez nem szokatlan.”

Kedden José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke nagyon nyugtalanítónak nevezte, hogy jelentések szerint az Egyesült Államok európai intézmények ellen folytatott kémtevékenységet.

Az Európai Parlament (EP) vizsgálóbizottság felállítását is mérlegeli. Az EP plenáris ülésén szerdán délután vitát tartanak az ügyről.

hirdetés
Uránia Mozi
Hirdetés