Módosulnak a jogi szakvizsga szabályai

A jogi szakvizsga továbbra is egységes rendszerű lesz, azonban a jelenlegi egy írásbeli részvizsga és három szóbeli vizsga rendje felcserélődik a kormány tervei szerint: három írásbeli vizsga lesz, illetve egy általános szóbelin kell majd megfelelniük a jelölteknek.

A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) jogszabálytervezete a jogi szakvizsgáról szóló mintegy húsz éves IM-rendeletet módosítaná. A változtatás célja, hogy a jogászok a meghatározott gyakorlati idő megszerzését követően gyakorlati szaktudásukról és jogalkalmazási készségükről objektív keretek között, a gyakorlati jogalkalmazás szempontjaira koncentráló módon, átfogó jelleggel adhassanak számot – ismerteti a tárca a kormányzati portálon közzétett tervezetben.

A tájékoztatás szerint eddig csak a hároméves gyakorlat végeztével lehetett jelentkezni az írásbeli vizsgákra, a tervezet szerint erre már a hároméves gyakorlat második évének befejeztével lehetőség lesz. Így a harmadik évben letehetők majd az írásbeli vizsgák és csak a szóbeli vizsga esetében kell megvárni, hogy a hároméves gyakorlati időszak véget érjen.

A tervezet szerint az új rendszer több ponton rugalmasabb lesz, nagyobb választási lehetőséget adva a jelölteknek. A három írásbeli vizsgatárgy esetén kettő kötelező, a harmadik vizsga viszont kötelezően választható lesz, azaz a jelölt határozhatja majd meg, hogy két vizsga közül harmadikként melyiket választja. A jelölt dönthet arról is, hogy a szóbeli vizsgáját milyen hivatásrendi bizottság előtt (bírói, ügyészi, ügyvédi, közjegyzői vagy közigazgatási) szeretné letenni.

A rendelet 2012. január 1-jén lépne hatályba, de még további egy évig, tehát 2013. január 1-ig mindkét vizsgarendszerben lehetne majd vizsgázni.

Hirdetés