MSZP: a kormány csökkentse az üzemanyagok jövedéki adóját!

Az üzemanyagok jövedéki adójának mérséklését várja a kormánytól az MSZP. Szanyi Tibor, az ellenzéki párt kampányfőnöke azt mondta: itt az ideje, hogy a Fidesz ne csak “fecsegjen” az adócsökkentésről. Kifejtette: az elmúlt években a Fidesz számtalan javaslatot tett az üzemanyagárak mérséklésére, elsősorban a jövedéki adók csökkentésére. “Most, amikor a világpiaci árak az egekben vannak, de főként, hogy a Fidesz a forint háromszori bedöntésével szó szerint katapultálta az energiaárakat és az üzemanyagárakat, azt gondoljuk: itt az idő arra, hogy visszatérjenek saját korábbi ígéreteikhez”.

hirdetés

A kormánypárt azonnali és nagyarányú adócsökkentést szorgalmazott az élet minden területén, hát tegye is meg! – javasolta a kampányfőnök, aki szerint a Fidesz az elmúlt négy hónapban “az égvilágon semmit nem tett az adócsökkentés terén azon túl, hogy fecseg róla”.

Szanyi Tibor hangsúlyozta: a munkából élőket aggasztja, hogy a benzinár történelmi csúcsra emelkedett, és az MSZP szerint a kormánynak erre illene odafigyelnie, és valamennyi terhet le kellene vennie az emberek válláról.

Megjegyezte, hogy a jövedéki adó csökkentésben van mozgástere a kormánynak, hiszen azok minimumszintjét uniós szabályok határozzák meg. Hozzátette: ha erre a minimumra szorítaná a kormány a jövedéki adók mértékét, az nagy változást jelenthetne, hiszen az áfa a jövedéki adóval megnövelt összeget terheli, így nemcsak az adócsökkentés mértékével, hanem az áfa egy részével is mérséklődne az üzemanyagok ára.

Szanyi Tibor egyben szorgalmazta a speciális fuvarozói üzemanyag-tarifa bevezetését is.