8 C
Pécs
szombat, április 20, 2024
Kezdőlapne pipáld kiMSZP-tisztújítás: 150 politikusra 1650 jelölés

MSZP-tisztújítás: 150 politikusra 1650 jelölés

Az MSZP jelölőbizottságához összesen 150 személyre 1650 jelölés érkezett, amely alapján a testület több tucat politikust hallgat meg vasárnap és szerdán – közölte Simon Gábor a választmány ülése utáni szombati sajtótájékoztatón. A választmányi elnök elmondta: a rendkívüli kongresszus július 10-én lesz az Európai Kongresszusi Központban, Budapesten. Kitért arra: a választmány az önkormányzati választással kapcsolatban elfogadta azt a politikai megállapodást, amelyet a jelölteknek alá kell írniuk. Ez tartalmazza egyebek mellett azt, hogy a jelöltek megválasztásuk esetén nettó tiszteletdíjuk 15 százalékát befizetik az MSZP kasszájába.

Szekeres Imre, az MSZP elnökhelyettese a nagy számú jelölés ellenére nem indul a tisztújításon. A szocialista politikus erről azután tájékoztatta az MTI-t, hogy döntését szombaton a párt jelölőbizottságával is közölte.

Szekeres Imre elmondta: azt tartotta helyesnek, hogy mielőtt a döntést meghozza és bejelenti, konzultáljon a Szolnok megyei pártértekezlettel – ez pénteken megtörtént -, majd elmenjen a jelölőbizottsági meghallgatására is. Ez a magas számú jelölés arra is ösztönzött, hogy foglaljam össze, szerintem milyen feladatokat kell elvégezni, függetlenül attól, hogy kik és milyen pozícióban vannak – jelentette ki, hozzátéve: azt az anyagot átadta jelölőbizottságnak.

Simon Gábor kitért arra: a választmány az önkormányzati választással kapcsolatban elfogadta azt a politikai megállapodást, amelyet a jelölteknek alá kell írniuk. Ez tartalmazza egyebek mellett azt, hogy a jelöltek megválasztásuk esetén nettó tiszteletdíjuk 15 százalékát befizetik az MSZP kasszájába. Beszámolt arról is, hogy a pártelnöki posztra nemcsak Mesterházy Attila kapott jelölést, de a jelöltek közül eddig ő az egyetlen, aki bejelentette, hogy vállalná is a posztot.

Az MTI úgy tudja, a választmányi ülésen szimpátiaszavazás volt a testület jelenlegi elnöke mellett. A posztra több más politikus is kapott jelölést az elmúlt napokban.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő