Munka törvénykönyve: a kormány elfogadta a tervezetet

A kormány szerdán elfogadta az új Munka törvénykönyve tervezetét, amely egyértelműen javítja a versenyképességet, és helyzetbe hozza a kis- és közepes vállalkozásokat – mondta Giró-Szász András kormányszóvivő csütörtöki tájékoztatóján Budapesten.

Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára a kormányszóvivői tájékoztatón úgy fogalmazott: a kormány által elfogadott tervezet “99 százalékban” megfelel annak a verziónak, amely az elmúlt hetek egyeztetései során kialakult.

A maradék egy százalékról azt mondta: a kollektív “lábban”, vagyis a szakszervezeteket érintő szabályozásban vannak még véleménykülönbségek, de itt is van még lehetőség további javaslatokat, véleményeket megfogalmazni.

Az államtitkár hangsúlyozta, hogy a törvénykönyvben szerepel a védett kor intézménye, marad a 20 nap alapszabadság és a plusz 10 nap pótszabadság, a munkavállalók ráadásul az eddiginél több nappal rendelkezhetnek szabadon.

Hirdetés