Navracsics: nem akarunk prezidenciális köztársaságot

Nem tervezi a kormány, hogy prezidenciális köztársaságot hozzon létre – erősítette meg Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter a Népszabadságban megjelent interjúban. “Nem akarunk prezidenciális köztársaságot” – jelentette ki a miniszter hozzátéve, hogy noha Magyarországon van az erős végrehajtó hatalomra utaló közjogi hagyomány is, parlamentáris demokráciában gondolkodnak.

Azzal kapcsolatban, hogy Schöpflin György, az új alkotmány koncepcióját kidolgozó testületének egyik tagja azt javasolta, kerüljön ki az alkotmányból a konstruktív bizalmatlansági indítvány Navracsics Tibor úgy fogalmazott: “közigazgatási és igazságügyi miniszterként nem fogom megüzenni a Népszabadságban a parlamenti bizottságnak és az ezzel foglalkozó szakmai testületnek, milyen irányt kell szabni”.

Arra a megjegyzésre, hogy a nemzeti együttműködési nyilatkozat kifüggesztésével a kormánynak sikerült az ellenzéket egységfrontba kovácsolni, a miniszter azt mondta: a kormány annyit tett, hogy az alá rendelt intézményekben elrendelte, tegyék ki az együttműködési nyilatkozatot, hogy ha valaki akarja, elolvashassa.

“Mi ebben a botrányos? Kötelező elolvasni? Nem. Nincsenek kinn más információk is a középületek falán? De igen. Pártpolitikai tartalmú a szöveg? Nem. Van olyan része, amely etnikai, vallási vagy világnézeti csoportot sért? Nincs” – sorolta Navracsics Tibor. Hozzátette: a nyilatkozat alapértékeket – munka, család, egészség, rend – rögzít, amelyekkel, feltételezése szerint, az ellenzék is egyetért. És – mint mondta – olyan deklarációról van szó, amelynek szövege nem demokráciaellenes és nem diktatórikus.

hirdetés
Uránia Mozi
Hirdetés