Nyelvoktató program mobilra

Segítséget nyújthat a nyelvtanulásban a Click 4 Skill elnevezésű mobiltelefon-alkalmazás, amelynek első hat fejezete ingyen kipróbálható a most zajló tesztidőszakban.

A Click 4 Skill nyelvoktató program egyelőre angol nyelvtanulásra alkalmas és Android telefonon érhető el, de hamarosan további nyelveken, valamint különböző operációs rendszereken is futtatható lesz – olvasható a MOHAnet Mobilsystems Zrt. MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleményében.

Mint írják, a társaság vezérigazgatójának, Havasi Zoltánnak az ötletén alapuló mobiltelefon alkalmazás dinamikusabb és kötetlenebb tanulást biztosít a korábbi metódusokhoz képest.

Havasi Zoltán az MTI-nek elmondta: a szintek felépítésének köszönhetően rugalmasságot és már hét hónap tanulás után stabil nyelvtudást biztosít a program, amely a felsőfokú szint elérését is lehetővé teszi. Tájékoztatása szerint a mobiltelefon-alkalmazás három évig zajló fejlesztés, nyelvtanárok és műszaki szakemberek közös munkája után érhető el.

Mint elmondta: a teljes angol tananyag szeptember 1-jétől, az angol nyelven zajló magyar tanulást lehetővé tevő változat pedig január 1-jétől lesz elérhető. A fejlesztés fokozatosan zajlik, a tervek szerint jövőre a német és a spanyol, majd a későbbiekben az orosz tananyag is elérhető lesz.

Az oktatás során a rendszer több érzékszervünkre is hatást gyakorol: a látásra, hallásra, tapintásra hatva segíti a gyors és eredményes fejlődést. Kutatások kimutatták: az ilyen módon megtanult kifejezések és a nyelvtan mélyebben megmarad az emlékezetben, nagyobb eséllyel válik hosszútávon használható tudássá.

A rendszer összesen 56 leckét tartalmaz, amelyből a közel három hónapos teszt üzemmódban az első hat rész ingyenesen kipróbálható, az alkalmazást a www.click4skill.hu honlapról lehet letölteni, de magánszemélyek számára a Google Play áruházban is elérhető, ahol a vásárlás leckénként vagy fejezetenként is megtörténhet, ami részletfizetésre is lehetőséget ad. A leckék ára várhatóan 2 dollár lesz.

A regisztráció után egymásra épülő modulok segítségével tanulhatunk, a leckék végén a továbblépéshez sikeres vizsgát kell tennünk. A vizsgaeredményeken túl több szempontból is rendszeresen visszajelzéseket kapunk a tanulás előrehaladtáról, a program kiírja például, hogy hány percet töltöttünk tanulással, és ha így folytatja a felhasználó, akkor körülbelül mikorra fog végezni a teljes anyaggal.

A közlemény Havasi Zoltánt idézi, aki elmondta: a Click 4 Skill használatával fél év alatt akár 10.000 szót, kifejezést és mondatot sajátíthatunk el, és ehhez mindössze napi 1 órát kell fordítanunk a tanulásra. “Mivel a rendszer rugalmas, így bárhol, bármikor képezhetjük magunkat, és azt is mi szabhatjuk meg, hogy mennyi időt szeretnénk az adott helyzetben a tanulással tölteni” – tette hozzá a MOHAnet Mobilsystems Zrt. és a szoftvert a jövőben forgalmazó Mobilport Kft. vezérigazgatója.

hirdetés
Uránia Mozi
Hirdetés