Nyilvános az államadósság-növekedés okait vizsgáló albizottság jelentését

Az Országgyűlés Számvevőszéki és Költségvetési Bizottságának a 2002-2010 közötti államadósság-növekedésének okait vizsgáló albizottság jelentése szerint “Magyarország legnagyobb problémáját ma a súlyos eladósodottság jelenti”. A testület jelentését vasárnap hozták nyilvánosságra az albizottság ülésén.

A jelentés megállapítja: a 2002 és 2010 között hivatalban volt szocialista kormányok bűnt követtek el azzal, hogy súlyosan eladósították, és ezzel a végletekig kiszolgáltatottá tették Magyarországot, ezen 8 év alatt ugyanis 50 százalékkal nőtt Magyarország GDP-hez mért államadóssága.

Az albizottság vizsgálata egyértelművé tette, hogy az államadósság drámai mértékű növekedését nem nemzetközi gazdasági folyamatok, hanem a szocialista kormányok hibás, rossz gazdaságpolitikai döntései okozták.

A jelentés szerint Medgyessy Péter a bizottság előtt elismerte, hogy kormánya 2002-ben egy jó állapotban lévő gazdaságot vehetett át, Bajnai Gordon 2009-et illetően már az összeomlás szélén álló gazdaságról beszélt, a nemzeti ügyek kormányának pedig rendkívüli gazdasági intézkedéseket kellett bevezetnie Magyarország talpon maradása érdekében.

“Mindez egyértelműen bizonyítja, hogy súlyos felelősség terheli Medgyessy Pétert, Gyurcsány Ferencet, Bajnai Gordont, valamint kormányaikat” – olvasható az albizottság dokumentumában.

A jelentés kitér Gyurcsány Ferenc őszödi beszédének arra a mondatára is, miszerint “majdnem beledöglöttem, hogy másfél évig úgy kellett tenni, mintha kormányoztunk volna, ehelyett hazudtunk reggel, éjjel, meg este”. Majd a jelentés megállapítja: ez a végighazudott valós kormányzati időszak végzetesnek bizonyult: Magyarországot teljesen kiszolgáltatottan, felkészületlenül érte a gazdasági válság, ezért a pénzügyi összeomlás elkerülése érdekében elsőként szorult az ország a nemzetközi szervezetek segítségére.

A jelentésben olvasható az is: Magyarország hitelessége is mélypontra került a gazdasági adatok folyamatos meghamisítása miatt. Bebizonyosodott, hogy a költségvetési hiány mértékét is rendre meghamisították, “átverve nemcsak minden magyar embert, hanem az egész Európai Uniót is”.

Az albizottság jelentése szerint “ma ennek a bűnnek, vagyis az ország eladósításának következményeit viseli minden magyar ember, és minden magyar család: munkájukból nem saját maguk gyarapodnak, hanem a külföld profitál, hiszen a személyi jövedelemadó minden 10 befizetett forintjából 7-et az adósság törlesztésére kell fordítani”.

A jelentés szerint lehetetlen, hogy miközben az ország viseli az eladósodottság következményeit, pont azok mentesüljenek ezek alól, akik a helyzetet okozták. “Akik ezt a bűnt elkövették Magyarországgal szemben, felelősséggel tartoznak: a politikai felelősséget a választók a 2010-es parlamenti választáson már megállapították, ugyanakkor az albizottság az elkövetett bűn súlya miatt felkéri az Országgyűlés Alkotmányügyi, Igazságügyi és Ügyrendi, valamint Számvevőszéki és Költségvetési Bizottságát, hogy vizsgálják meg a jogi felelősség megállapításának lehetőségét is.”

A jelentés kitér arra, hogy a tények alapján 2002-ben az első Orbán-kormány a gazdaságot magas növekedési rátával, jó növekedési kilátásokkal, és jóval a maastrichti 60 százalékos államadóssági ráta alatti szinten adta át, az utána következő kormányok viszont a végletekig eladósították az országot. A jelentés kitér arra: a maastrichti küszöböt 2005-ben lépte át Magyarország, majd folyamatosan távolodott az eurózóna-tagsághoz szükséges szinttől.

Az albizottság jelentése megállapítja: az egyik legfontosabb tényező az államadósság növekedése szempontjából a költségvetés hiányának növekedése volt. Az önkormányzatok nélküli államháztartás hiánya nominálisan összegezve közel 9000 milliárd forintot tett ki 2002 közepe és 2010 március vége között, az ebben az időszakban elhibázott, az adatokat sokszor meghamisító gazdaságpolitika az államadósság-növekedés háromnegyedének okozója volt – derül ki az albizottság jelentéséből.

 

 

Nyilvánosságra hozták az Országgyűlés 2002-2010 közötti államadósság-növekedés okait vizsgáló albizottság jelentését

Hirdetés